Vágólapra másolva!
Immár biztos, hogy Paddy Lowe átigazol a Mercedeshez. Az utódja Tim Goss lesz.

Bebizonyosodott, hogy a McLaren technikai igazgatója, Paddy Lowe elhagyja a csapatot, amikor kinevezték az utódját, Tim Gosst. Lowe a már egy hónappal ezelőtt elterjedt híreszteléseknek megfelelően 2014-től a Mercedeshez igazol át, miután jelenlegi alakulatával az idei év második felében lejár a szerződése. Addig F1-es terminológiával élve "kertészkedni" küldik, azaz nem dolgozhat, hogy ne vihessen magával információkat a McLaren legfrissebb fejlesztéseiről.

Igaz, a csapatot irányító Martin Whitmarsh hivatalosan csak annyit mondott, hogy "más szerepet kap" a távozásáig. Szerinte a McLaren hosszú távon nem fogja megsínyleni Lowe hiányát. "Szilárd meggyőződésem, hogy a mi technikai és mérnöki stábunk a legjobb az egész F1-ben, s az a tény, hogy mélységében erős, mindig fontos szerepet játszott, és ezután is fontos szerepet fog játszani a pályán aratott sikereinkben" - tette hozzá Whitmarsh.

"Biztosra veszem, hogy az eddigihez képest kiterjesztett hatáskörében Tim nagyon eredményesen fog irányítani, folyamatosan fejlődve. Ez lesz a feladata, és máris egyértelmű, hogy energikusan, nagy lelkesedéssel veti magát munkába."

Goss F1-es pályafutása 1986-ban, a Cosworth-szel kezdődött. 1990 óta dolgozik a McLarennél, az elmúlt 23 évben volt vezető tesztmérnök, a menetdinamikai részleg főnöke, irányította a hajtáslánc részleget, 2011 januárja óta pedig ő volt az istálló főmérnöke. "Nagyon örülök, hogy mostantól én irányíthatom a McLaren technikai programját. Már alig várom, hogy ebben a szerepkörömben jelentősen hozzájárulhassak a csapat sikereihez" - mondta.

Forrás: McLaren
Lowe 1993 óta dolgozott a McLarennél

Lowe még 1987-ben, a Williams révén került az F1-be, 1993 óta dolgozott a McLarennél. Gosst megelőzően, 2005-től kezdve ő volt az alakulat főmérnöke, mígnem technikai igazgatóvá léptették elő. Ezt a posztot Adrian Newey távozása óta hivatalosan senki nem töltötte be.

A télen, amikor Lewis Hamilton távozásának következményeiről kérdezték, Jenson Button azt felelte: "Csalódottabb lennék, ha Paddy Lowe hagyna el minket, mert ő az, aki segíthet elérni a céljaimat. A versenyzők jönnek-mennek, ez normális ebben a sportban."

Egyelőre nem tisztázott, hogy pontos mi lesz Lowe szerepe a Mercedesnél, ahol Aldo Costa és Bob Bell személyében már több, hozzá hasonlóan magas beosztású technikai guru kezdett dolgozni. Korábbi feltételezések szerint a csapatfőnök, Ross Brawn helyét foglalhatja el, aki azonban cáfolta ezt, hozzátéve, hogy a sok technikai vezető együttes jelenléte nem feltétlenül okoz zűrzavart.

"Ebből akkor lehetne gond, ha mindenki ugyanazt a feladatot végezné!" - mondta a formula1.com-nak. "Fontos, hogy jól elkülönített hatásköreik legyenek. Én felelek a sportszakmai kérdésekért, operatív szinten én irányítom a csapatot. Ha ez így marad, nem lesznek gondok."