Vágólapra másolva!
A várakozásoknak megfelelően a 23 éves brazilt választotta a sereghajtó csapat. Pedig anyagilag állítólag biztos lábakon állnak.

Luiz Razia lesz a már korábban szerződtetett Max Chilton csapattársa a Marussiánál, miután a kis alakulat a várakozásoknak megfelelően őt választotta a jelentkezők közül. A 23 éves brazil, a GP2 tavalyi 2. helyezettje versenyzőként újonc lesz, de teszten 2010 óta már hatszor vezetett F1-es autót: először éppen a Marussia elődjénél, a Virginnél, majd a Lotusnál (a Caterhamnél), a Force Indiánál és a Toro Rossónál.

Razia már szerdán munkába állhatott a csapatánál, amikor rábízták az új MR02 tesztelését. "Fantasztikus érzés visszatérni a Marussia F1 Teamhez. Lényegében ugyanazok dolgoznak itt, mint 2010-ben, amikor a tartalékpilótájuk voltam" - mondta. "A GP2-ben töltött elmúlt két év számomra arról szólt, hogy bebizonyítsam, megvannak a szükséges képességeim, és készen állok. Idén meg kell hálálnom a csapatom bizalmát."

A Marussiát irányító John Booth hozzátette: "Amikor Luiz 2011-ben csatlakozott a GP2-höz, számítottunk rá, hogy ilyen mértékben fog fejlődni. Rendkívül gyors és kitartó versenyző, aki tavaly keményen küzdött, hogy megszerezze a 2. helyet az összetettben. Maxszel együtt fiatal, de hihetetlenül ambiciózus párost fognak alkotni, és már alig várjuk, hogy kiderüljön, mire lesznek képesek."

Razia szerződtetésével a 2013-as mezőnyben már csak egy szabad hely maradt, mégpedig a Force Indiánál, ahol várhatóan Jules Bianchi lesz a befutó. Közben Bruno Sennáról, aki az előző szezon végén elvesztette az állását, kiderült, hogy a WEC-ben, egy GTE Pro osztályú Aston Martinnal folytatja a pályafutását, így többek között a Le Mans-i 24 óráson is rajthoz áll majd.

Forrás: Marussia

Bár a Marussiának el kellett küldenie Timo Glockot, hogy a helyére Razia személyében egy fizetős versenyzőt igazoljon, ügyvezetője, Graeme Lowdon szerint az istálló biztosabb lábakon áll, mint valaha.

"A következő hetekben és a szezon alatt több új szponzorunk lesz" - utalt az Autosportnak arra, hogy az új MR02-n alig volt támogatói matrica, amikor kedden bemutatták. "Technikai és üzleti fronton is kényelmesebb helyzetben vagyunk, mint korábban bármikor. Talán emlékeznek rá, hogy a tavalyi előszezonban nem tudtuk tesztelni az autónkat, úgyhogy most sokkal előrébb járunk."