Vágólapra másolva!
Bár őt magát is akként tartják számon, a menedzsmentje a gazdag pilótákat okolja amiatt, hogy az orosz állás nélkül maradt.

2010-ben Vitalij Petrov is fizetős versenyzőként került a Forma-1-be, először a Renault, majd a Caterham révén, de a menedzsere most éppen a gazdag szponzori háttérrel rendelkező pilótákat okolja amiatt, hogy az orosz 2013-ra nem kapott állást.

"Az F1 pillanatnyilag borzasztóan drága" - panaszkodott Okszana Koszacsenkó. "Jelenleg valójában nem is sport, hanem inkább egy show. Egyre több lesz a fizetős versenyző." Szerinte Petrovot - akivel a Caterham annak ellenére sem hosszabbított, hogy Brazíliában ő juttatta vissza az istállót a dollármilliókat érő konstruktőri 10. helyre - az eredményeinek köszönhetően már támogatni kellene. "Úgy hiszem, egy olyan versenyzőt, aki megmutatta, mire képes, legkésőbb három éven belül fel kellene karolni."

Koszacsenkó külön hibának tartja, hogy a Szocsiban jövőre megrendezésre kerülő első Orosz Nagydíj szervezői nem álltak honfitársuk mögé. "Valahogy muszáj lenne promótálni a versenyt, ezért nagy baklövést követtek el" - vélte. Az ugyanakkor nem érte váratlanul, hogy a Caterham a múlt héten végül a holland Giedo van der Garde-ot választotta a védence helyett, és hangsúlyozta, hogy Petrovot valamilyen minőségben megpróbálják az F1-ben tartani. "Vannak ajánlataink, hogy Vitalij a paddockban maradhasson, csak el kell döntenünk, mi lenne számára a legjobb megoldás" - mondta.

Erre az évre pilótaülés nélkül maradt Petrov tavalyi csapattársa, a finn Heikki Kovalainen is, de honfitársa, az egykori versenyző Mika Salo szerint ez még nem feltétlenül jelenti azt, hogy vége a pályafutásának. "Szerintem még visszatérhet" - jelentette ki az MTV3-nak. "Gyakran megesik, hogy az újoncok sokat hibáznak, és akkor a csapatuk elkezd újra tapasztalt profikat keresni." Salo megjegyezte, hogy "Heikki még sokáig tárgyalt a Caterhammel, de ők végül a pénzt választották a tehetség helyett."