Vágólapra másolva!
A Lotus azt tervezi, hogy idén éles körülmények között is használni fogja a passzív dupla DRS-t, a McLaren viszont nem tartja célszerűnek a találmány lemásolását.

A Lotus tavaly több nagydíj szabadedzésein használta azt a speciális DRS-t, amely az autó sebességének függvényében kikapcsolja a hátsó szárnyat. Végül egyik versenyen sem vállalták be az eszköz használatát, mert a tesztek során nem kaptak kielégítő eredményeket.

A csapat az idei szezonban már tétre menő körülmények között is be akarja vetni a passzív dupla DRS-t, a jelek szerint azonban nem mindegyik vetélytársuk követi őket ezzel a lépéssel - a McLaren például biztosan nem.

"Évek óta figyeljük ezeket a rendszereket, és ahogy láthatják, még egyszer sem vetettünk be ilyet. Nem lenne helyes, ha minden áron arra törekednénk" - jelentette ki Tim Goss, a McLaren főmérnöke az új MP4-28-as autó bemutatóján. "Nem egyszerű beüzemelni úgy, hogy hatékonyan működjön, és összességében javítson az autó teljesítményén."

A csapat sportigazgatója, Sam Michael úgy fogalmazott, az ilyen rendszerek "hihetetlenül érzékenyek, és bonyolult a működtetésük." Úgy véli, idővel elterjedhetnek a mezőnyben, de a McLaren egyelőre nem foglalkozik komolyabban velük, mert más prioritásai vannak.

A Lotus modelljének orrán megmaradt az a törés, amely a kasztnira vonatkozó tavalyi szabályváltozások következtében jelent meg a legtöbb autón. A bemutatóját már megtartó csapatok közül a Ferrari és a Force India ellenben úgy döntött, eltakarja a törést az idei évtől engedélyezett kozmetikai panellel. Mint kiderült, a McLaren is így tett, noha a tavalyi autójuk orra még szokványos formájú volt.

Goss szerint érdemes felrakni a panelt, holott a Lotusnál azzal indokolták a hiányát, hogy az a néhány gramm plusz tömeg is számít. "Szerkezetileg nincs jelentősége, ezért nagyon könnyű" - mondta a főmérnök a panelről. "Aerodinamikai szempontból nem igazán fontos a törés az orron, de a panellel meg lehet szüntetni némely hátrányát."