Vágólapra másolva!
Az MR02-t a Caterhammel egyszerre gurítják majd ki a garázs elé, de azt továbbra sem lehet tudni, hogy ki lesz a nemrég menesztett Timo Glock utódja.

A Marussia bejelentette, hogy február 5-én, azaz jövő kedden gördíti ki az új MR02-t a garázsa elé Jerezben, ahol még aznap reggel megkezdődik a kollektív előszezoni tesztelés. Ez azt jelenti, hogy immár az összes csapat bemutatójának időpontja ismert, és a Williams 2013-as autója lesz az egyetlen, amely nem készül el az első tesztre. A Caterhamet ugyanúgy kedden reggel fogják leleplezni, mint a Marussiát.

A mezőny immár legkisebb csapatának egyelőre csak egy igazolt versenyzője van, az újonc Max Chilton. Timo Glockot nemrég érvényes szerződése ellenére is meneszteniük kellett, hogy egy fizetős pilótát szerződtessenek a helyére. Az utódját hivatalosan még nem nevezték meg, de a hírek szerint valószínűleg Luiz Razia fogja megkapni az állást.

A bemutatók időpontja:

- Január 28.: Lotus (Enstone)
- Január 31.: McLaren (Woking)
- Február 1.: Ferrari (Maranello), Force India (Silverstone)
- Február 2.: Sauber (Hinwil)
- Február 3.: Red Bull (Milton Keynes)
- Február 4.: Mercedes (Jerez), Toro Rosso (Jerez)
- Február 5.: Caterham, Marussia (Jerez)
- Február 19.: Williams (Barcelona)