Vágólapra másolva!
A Marussiától elbocsátott német szerint Ecclestone üzleti modellje szinte lehetetlen helyzetbe hozza a kisebb istállókat. A Marussiát a költségplafon körüli viták tréfálták meg.

Timo Glock úgy véli, a Bernie Ecclestone által megvalósított üzleti modell "kiéhezteti" a kisebb költségvetéssel rendelkező istállókat, ezért egyre több csapat kényszerül arra, hogy fizetős versenyzőket alkalmazzon. A németnek 2014-ig érvényes szerződése ellenére múlt héten távoznia kellett a Marussiától, miután a csapat nem tudta tovább állni a fizetését.

"Saját káromon tapasztaltam meg, hogy egy kis csapatnak rendkívül nehéz kimásznia a gödörből" - nyilatkozta Glock, aki a bevételek egyenetlen elosztásában látja a legfőbb problémát. Ecclestone rendszere ugyanis az eleve jobb anyagi helyzetben lévő, eredményesebb istállókat jutalmazza, egy Marussiához hasonló fiatal alakulatnak így nincs sok esélye az áttörésre. "Az élcsapatok sok pénzt kapnak Bernie Ecclestone-tól, aki ezáltal kiéhezteti a kisebb istállókat" - vélekedett Glock. "Olyan partnereket pedig nagyon nehéz találni, akik növelhetnék a költségvetésünket."

Glock tisztában van vele, hogy az F1-ben mindig jelen voltak a jelentős szponzori támogatással érkező fizetős versenyzők, azonban aggasztja, hogy a jelenség egyre nagyobb méreteket ölt. Manapság már a Williamshez és a Sauberhez hasonló, nagy múltú istállóknál is fontos szempontot jelent a pilóták támogatottsága. Azzal viszont a német sem ért egyet, hogy ezek a versenyzők feltétlenül tehetségtelenek lennének. "Pastor Maldonado és Sergio Pérez bebizonyította, hogy akkor is lehet gyorsan vezetni, ha komoly partnerek állnak az ember háta mögött. Ők teljesen jogosan vannak itt" - jelentette ki. "Ettől függetlenül kár, hogy a Forma-1 egyre inkább ebbe az irányba halad."

Glock szerint a Marussia azért került különösen nehéz helyzetbe, mert sokkal több pénzt kellett az F1-es projektbe ölniük, mint amire előzetesen számítottak. A csapat 2010-ben, Virgin néven mutatkozott be az F1-ben, a nevezés 2009-es leadásakor azonban még úgy gondolták, életbe lép az akkori FIA-elnök, Max Mosley által felvázolt költségcsökkentési tervezet. Az autó tervezését így a drága szélcsatorna használata nélkül, csupán számítógépes CFD-vel próbálták megoldani.

"A költségplafon bevezetésével működhetett volna az az elképzelés, hogy kizárólag a CFD segítségével építjük meg az autót" - mondta Glock. A csapat korán rájött, hogy szélcsatornára is szükségük van, ezért megállapodtak a McLarennel a wokingi létesítmény használatáról. "Tavaly megmutattuk, hogy képesek vagyunk a fejlődésre, több mint másfél másodpercet javultunk körönként. Komolyabb előrelépéshez azonban legalább kétszer ekkora költségvetésre lenne szükségünk."

Glock idén a német túraautó-bajnokságban (DTM) fog versenyezni egy BMW-vel, de nem zárja ki, hogy a jövőben visszatér a Forma-1-be. "Jelenleg az előttem álló feladatra koncentrálok. Meglátjuk, mi történik a következő években."