Vágólapra másolva!
A spanyol már 2003 elején megkörnyékezte a Ferrarit, de Jean Todt nem adott neki tesztpilótai állást. De la Rosa most büszke arra, hogy Alonso együtt akar vele dolgozni.

Pedro de la Rosának a HRT megszűnése után sem kell távoznia a Forma-1-ből, az idei évtől a Ferrari tesztpilótájaként dolgozik majd. Az olaszok minden bizonnyal jól járnak a 41 éves de la Rosa leigazolásával, hiszen a spanyolt az egyik legjobb tesztpilótaként tartják számon. 2003 és 2009 között, majd 2011-ben összesen nyolc évig segítette a McLaren munkáját, kilenc futamon el is indulhatott a csapat színeiben. De la Rosa azonban elárulta, tíz évvel ezelőtt csak azért került a McLarenhez, mert a Ferrari elutasította őt.

"Miután elhagytam a Jaguart, 2003 januárjában felhívtam a Ferrarit, és felajánlottam, hogy teszt- és tartalékpilótaként dolgoznék náluk" - mondta egy Santander által szervezett sajtórendezvényen. "Jean Todt azonban azt válaszolta: 'Nekünk itt van Felipe Massa és Luca Badoer, szóval nincs több helyünk.' Majd letette a telefont."

"Ezután felhívtam Martin Whitmarsht a McLarennél, de ő is azt mondta, hogy már ott van Alex Wurz, így nincs náluk több hely. Ekkor felhívtam a figyelmét arra, hogy a Ferrarinak két tesztpilótája van. Azt felelte, hogy ha Angliában járok, menjek el hozzá" - folytatta a spanyol. "Két héttel később felültem egy repülőre, és találkoztam velük. Az interjú nagyon rosszul sikerült, mégis leszerződtettek."

De la Rosa hozzátette, a HRT megszűnése után más istállók is megkörnyékezték, ő azonban a Ferrari ajánlatát találta a legvonzóbbnak. "Óriási kihívás vár rám, de annál a csapatnál lehetek, ahol lenni akarok" - jelentette ki. "Martin Whitmarsht az elsők között hívtam fel a hírrel - nyilvánvalóan meglepte a döntésem, de gratulált."

A spanyol rendkívül boldog, hogy az első téli teszten, Jerezben máris kipróbálhatja az új Ferrarit, közben pedig arra is készen áll, hogy szükség esetén a futamokon is helyettesítse Fernando Alonsót vagy Felipe Massát. Egyébként nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy kétszeres világbajnok honfitársa örömmel fogadta érkezését. "Nagyon büszkévé tesz, hogy Fernando együtt akar dolgozni velem" - nyilatkozta de la Rosa, aki 2007-ben, a McLarennél már dolgozott egy csapatban Alonsóval. "Nem azért, mert ő is spanyol, hanem mert ő a legjobb versenyző."

De la Rosa tagadta azokat a híreszteléseket, melyek szerint a Ferrari azért szerződtette le őt, mert egy teljesen új szimulátort épít versenyzői számára. Azt azonban elismerte, hogy idén rendkívül fontos szerepe lesz a tesztpilóták munkájának. "Egy új szimulátort építenének nekem? Jó vagyok, de azért nem ennyire" - viccelődött. "Annyi azonban biztos, hogy a 2014-es szabályváltozások miatt sokat kell dolgozunk a szimulátorban. Ez az egyik oka annak, hogy itt vagyok - a Forma-1-es csapatoknak hatalmas mennyiségű munkát kell elvégezniük."