Vágólapra másolva!
Változatlanul két szabad ülés van a Forma-1 2013-as szezonjára. Heikki Kovalainen azt állítja, a hírekkel ellentétben még maradt esélye a Caterhamnél, míg a Ferrari mindent megtesz azért, hogy a versenyzőképző programjukban szereplő Jules Bianchi elhelyezkedhessen valahol.

A sajtóban már tényként kezelik, hogy Heikki Kovalainennek nincs maradása a Caterhamnél, amelynél szinte folyamatosan ő volt az első számú versenyző a csapat 2010-es alapítása óta. Ezt a véleményt erősítette Mike Gascoyne-nak a finnt bíráló nyilatkozata is. "A menedzsmentje tavaly nem foglalkozott vele megfelelően, és ő sem tett szívességeket önmagának. Ez mindenki számára kemény közeg. Három évet töltött a Caterhamnél, jól megfizették, ezért több tiszteletet kellett volna tanúsítania" - mondta a csapat technikai főigazgatója a Crash.net-nek.

Kovalainen nem hajlandó szponzorokat gyűjteni a szerződéshez, ugyanakkor kijelentette, hogy még tárgyal a Caterhammel. Szerinte továbbra is jó a viszony közte és Gascoyne között. "Mindig jó kapcsolatban voltunk. Mike tapasztalt profi, akivel sokáig dolgoztunk együtt" - nyilatkozta az MTV3-nak. "Azonban nem vele, hanem Tony Fernandesszel és Cyril Abiteboullal tárgyalok, és az egyeztetések jelenleg is folyamatban vannak. Kizárólag az F1-re összpontosítok."

Az istálló egyik autóját a Marussiától átigazoló Charles Pic vezeti majd, a másikra Kovalainen mellett Vitalij Petrov, Giedo van der Garde, Luiz Razia és Bruno Senna pályázik. Tart még a harc a Force India kiadó versenyzői állásáért is, itt a hírek szerint valószínűleg Adrian Sutil vagy Jules Bianchi lesz a befutó.

Bianchi tavaly már több szabadedzésen vezethette a csapat autóját, és a Ferrari támogatását is élvezi, mivel tagja az utánpótlás-programjuknak. "Jules tagja a versenyzőakadémiánknak, igyekszünk megoldást találni számára. Tavaly ő volt a Force India tartalékpilótája, most pedig próbálunk keresni neki egy helyet, hogy fejlődhessen és megmutathassa a képességeit" - mondta Stefano Domenicali csapatfőnök.

Bianchi nemrég elismerte, nehezen viseli, hogy még nem tudja, hol folytatja pályafutását, viszont úgy érzi, lesznek jó lehetőségei. Tavaly egyébként csak február 17-én vált véglegessé a mezőny névsora.