Vágólapra másolva!
Hans-Joachim Stuck szerint Norbert Haug csak bűnbak volt, és a távozása az egész autósport számára súlyos veszteség.

A német autósport-szövetség (DMSB) elnöke, a korábbi versenyző Hans-Joachim Stuck úgy véli, a Mercedes sportprogramját 22 éven át irányító Norbert Haugnak bűnbakként kellett lemondania, mert az F1-es istálló kudarcáért nem ő, hanem sokkal inkább Ross Brawn tehető felelőssé.

"Egyedül Brawn a hibás az F1-ben elszenvedett kudarcokért. Az autójuk egyszerűen nem volt elég gyors" - jelentette ki Stuck a Speedweeknek. "A McLaren egyértelműen bebizonyította, hogy mire képes a Mercedes motor. Azt még egy olyan kis csapat is sikerrel használta, mint a Force India."

Bár Kínában első modernkori futamgyőzelmét aratta, a Mercedes idén megrekedt a fejlődésben, és nyugtalanító módon nem sikerült dűlőre jutnia az olyan, létfontosságú kérdésekben sem, mint a gumik megfelelő használata. Maga Brawn sem Haugot, hanem az aerodinamikai részleg szezon közbeni átszervezését, valamint a szélcsatorna bővítésével járó időveszteséget okolta ezért. Ő úgy vélte, a csapathoz nemrég leigazolt mérnökök - mint Aldo Costa - jelenléte csak 2013-ban vagy 2014-ben fogja igazán éreztetni a hatását.

"Norbert Haug távozása súlyos veszteség az autósport számára" - tette hozzá Stuck. "Elvégre az autót nem ő tervezte. Az a csapatfőnök, Ross Brawn felelőssége volt. A Mercedest Haug helyezte vissza az autósport térképére a DTM és az F1-es projekt révén."