Vágólapra másolva!
A McLaren elnöke szerint lett volna rá lehetőség, hogy közös nevezőre jussanak a versenyzővel a maradásáról, de úgy véli, nem ez lett volna a megfelelő döntés. Azt mondja, Hamilton a körülmények miatt távozott a Mercedeshez.

Lewis Hamilton 2012 végén távozott a McLarentől, attól a csapattól, amely fiatal kora óta támogatta őt, lehetőséget adva neki a Forma-1-es bemutatkozásra is. Hat szezon után, hosszas mérlegelést követően döntött úgy, hogy aláír a Mercedeshez.

A McLarennel hónapokon át tárgyalt a szerződéshosszabbításról, és a nyilvánosságra kerülő információk alapján több vitás pont miatt határozta el magát a váltásra: a McLaren állítólag vonakodott nagyobb fizetést adni neki, és azt sem akarták megengedni, hogy hazavihesse az általa szerzett trófeákat, lévén azok a hagyományaik szerint a csapatot illetik. Valószínűleg az sem tetszett Hamilton menedzsmentjének, hogy a wokingiaknál a személyes szponzorációk tekintetében is korlátozták őt.

Ron Dennis, a McLaren elnöke szerint nem voltak áthidalhatatlan ellentétek Hamilton és a csapat között, de a szerződéshosszabbítást nem tartotta volna helyes lépésnek. "Úgy gondolom, helytelen lenne olyan képet festeni, hogy Lewis egyszerűen elhagyta a csapatot. Végül is egy szituációt akkor oldunk meg szakítással, ha a körülmények nem megfelelők. Az életben nem egyetlen ember dönt el mindent. Soha sincs így. Minden a körülményektől függ" - nyilatkozta a Club Business International magazinjának.

"Mindenki azt mondja, hogy mennyire elkeseredtem emiatt. Nos, én realista vagyok. Megvolt a lehetőségünk olyan helyzetet teremtenünk, hogy együtt maradjunk? Lényegében igen. De vajon ez lett volna a helyes? Mi nem így gondoltuk."

Forrás: AFP

Hamilton számára az őt sokáig támogató Dennis egyfajta apafigura volt, de az utóbbi időben állítólag megromlott a viszonyuk. Abu-Dzabiban a versenyző azt tervezte, hogy az egyik este együtt vacsorázik Denisszel, viszont a következő futamon, Austinban a brit üzletember nem ment el arra az ünnepségre, melyet a csapat Hamilton győzelmének tiszteletére rendezett.

Dennis nem hiszi, hogy a 2008-as világbajnok távozása pótolhatatlan veszteség lesz a McLarennek. Minden jót kívánok neki" - mondta korábban. "Nem érzek olyasmit, amit állítólag éreznem kellene - teljesen nyugodt vagyok, nem vagyok mérges. Természetesen az ember ilyenkor visszagondol az együtt átélt, szép időszakra, de a mi csapatunk csak azért létezik, hogy nyerjen. Jövőre és a későbbi években is nyerünk majd futamokat, remélhetőleg világbajnokságokat is."