Vágólapra másolva!
Az osztrák alig több mint egy év után lemondott az Air Berlinnél vállalt pozíciójáról, hogy a Mercedesnél hatékonyabb munkát végezhessen.

A háromszoros világbajnok Niki Lauda évtizedek óta szoros kapcsolatban áll a repüléssel, a hetvenes évek végén saját légitársaságot is alapított Lauda Air néven. 2011 végén Németország egyik legnagyobb légitársaságánál, az Air Berlinnél vállalt munkát, az igazgatótanács tagja volt.

Az osztrák azonban alig egy év után úgy döntött, lemond az Air Berlinnél betöltött pozíciójáról. Állítólag azért határozta el magát erre a lépésre, hogy hatékonyabb munkát tudjon végezni új munkaadójánál, a Mercedes Forma-1-es csapatánál. Az istálló szeptemberben ügyvezetői jogkör nélküli igazgatóvá nevezte ki Laudát, akinek legfőbb feladata, hogy feltárja a vártnál gyengébb szereplés okait. Miután a sportigazgató, Norbert Haug decemberben bejelentette lemondását, Lauda hamarosan akár még nagyobb szerephez is juthat a Mercedesnél.

Az Air Berlin igazgatótanácsának elnöke, Dr. Hans-Joachim Körber rövid közleménnyel reagált Lauda távozására: "A tanács köszönetet mond Niki Laudának, akinek elkötelezett és ösztönző munkája a vállalat javára vált."