Vágólapra másolva!
Az 1996-os világbajnokot saját pályafutására emlékezteti Hamilton csapatváltása. A brit az élmezőnybe vezetné az eddig gyengélkedő Mercedest.

Lewis Hamilton hat Forma-1-es idény után elhagyja a McLarent, azt a csapatot, amely gyerekkora óta támogatta őt. 2013-tól a Mercedest erősíti, a németeknél azonban az elmúlt évek formája alapján jóval kevesebb sikerre számíthat: míg előző csapatával minden évben legalább két futamot nyert, a gyári istállóként 2010-ben debütáló Mercedes három év alatt mindössze egy győzelmet tudott aratni.

Hamilton a visszavonuló Michael Schumacher helyét veszi át a Mercedesnél, ennek ellenére nem azt tekinti feladatának, hogy felülmúlja a hétszeres világbajnok teljesítményét. "Erre nem gondolok. Ő egy legenda, elérhetetlen. Ami a jövőt illeti, nagyon boldog lennék, ha hozzásegíthetném a Mercedest ahhoz, hogy felvegyék a harcot az élcsapatokkal" - idézi Hamiltont az olasz Mediaset.

Hamilton hozzátette, csak a pályán történő eseményekre szeretne koncentrálni, és megpróbálja elkerülni, hogy a hozzáállását gyakran bíráló sajtó befolyásolja a teljesítményét. "Mindannyiunknak megvan a magunk személyisége" - mondta. "A lényeg, hogy önmagunkat adjuk, és ne törődjünk a többiek véleményével."

Az 1996-os világbajnok Damon Hill nem aggódik amiatt, hogy honfitársa pályafutásában törést jelentene a mercedeses szerződés. Szerinte a brit képes lesz rá, hogy vezérré váljon csapaton belül, és maga köré építse a Mercedest. A brit 1997-ben került hasonló helyzetbe: négy év után távozott a Williamstől, amely világbajnoki címhez segítette őt, és a lényegesen gyengébb Arrowsnál folytatta pályafutását.

"A Williamsnél nem én vezettem a csapatot, inkább csak tesztpilóta voltam" - mondta. "Amikor viszont átszerződtem egy másik istállóhoz, vezérként tekintettek rám. Talán könnyebb felvenni ezt a szerepet, ha a csapat is vár az embertől némi iránymutatást."

"Ezt Lewis is megtanulhatja, talán ő is megtalálja magában ezt a képességet" - vélekedett, majd példaként Fernando Alonso helyzetét említette a Ferrarinál. "Ő tudja, hogyan kell motiválnia a csapatát, és képes kihozni a legtöbbet a körülötte dolgozó srácokból."

Hill szerint manapság gyakrabban előfordul, hogy az élcsapatok egyetlen versenyző köré épülnek. "Régen csak egy olyan csapat volt, amelynél érdemes volt versenyezni, így a két legjobb pilóta ugyanabban az istállóban próbálta kiharcolni, hogy rá irányuljon a figyelem."

"A 2013-as szezonra így is tekinthetünk: Jenson Buttoné a McLaren, Lewisé a Mercedes, Fernandóé a Ferrari, Sebastian Vettelé a Red Bull, Kimi Räikkönené pedig a Lotus" - magyarázta. "Mindegyiküknek reális esélye van a győzelemre."