Vágólapra másolva!
Bár az istálló még nem jelentette be, ki lesz Charles Pic csapattársa, finn sajtóértesülések szerint Vitalij Petrov a legesélyesebb az új szerződésre.

A Force India mellett a Caterham a másik olyan istálló, amely még nem nevezte meg mindkét versenyzőjét a 2013-as szezonra. A csapat autóit idén Heikki Kovalainen és Vitalij Petrov vezette, annyi azonban biztos, hogy egyiküknek távoznia kell, hiszen a Marussiától érkező Charles Pic leigazolását már korábban bejelentette a Caterham.

Szponzori támogatás híján Kovalainennek nincs sok reménye a hosszabbításra, de Petrov mellett a tesztpilóta Giedo van der Garde, a Williamstől elküldött Bruno Senna és a GP2 idei második helyezettje, Luiz Razia is pályázik az ülésre. A finn Turun Sanomat azonban úgy tudja, a Caterham minden bizonnyal megtartja Petrovot a 2013-as idényre.

Az orosz menedzsere, Okszana Koszacsenko is magabiztosan nyilatkozott Petrov esélyeiről. "Mi elvégeztük a szükséges munkát - már csak a Caterhamen van a sor, hogy döntsön" - nyilatkozta a finn újságnak. "Úgy gondolom, Vitalij brazíliai versenye - amellyel bebiztosította a Caterham 10. helyét a konstruktőri bajnokságban - segíteni fog abban, hogy itt maradhassunk."

Szintén Petrov szerződtetésére utal, hogy személyes szponzora, a Russian Helicopters a napokban látogatást tett a Caterham központjában. Ráadásul Bernie Ecclestone is szeretné, ha az orosz pilóta a mezőnyben maradhatna, így ugyanis nagyobb érdeklődésre lehetne számítani a 2014-ben megrendezésre kerülő első Orosz Nagydíjon.