Vágólapra másolva!
A francia számára a vártnál sokkal nagyobb kihívásnak bizonyult a Forma-1. A türelmetlenség számlájára írja gyakori hibáit, mindenáron meg akarta szerezni a Lotus első győzelmét.

Romain Grosjean fellélegezhetett, miután a Lotus múlt héten bejelentette, a 2013-as idényben is náluk folytathatja pályafutását. A francia állása sokáig veszélyben forgott, hiszen meggyőző tempója ellenére idén rengeteg pontot veszített azzal, hogy különböző incidensek során összetörte saját és más versenyzők autóját. A Belga Nagydíjon okozott rajtbalesetért egy futamról el is tiltották, ilyen súlyos büntetésre legutóbb 1994-ben volt példa.

"Tudtam, hogy nehéz lesz az F1-ben versenyezni, de azt nem gondoltam, hogy ennyire" - nyilatkozta a Sport24-nek a francia, aki 2009-ben hét futamon már vezethette a Renault autóját. "Fokozatosan rájöttem, hogy ez a kihívás legalább a duplája annak, mint amire kezdetben számítottam."

Sorozatos hibái ellenére Grosjean elégedett a 2012-ben elért eredményeivel, de jövőre természetesen az a célja, hogy kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtson. "Persze sok kritikát kaptam, de ha valaki az idény elején azt mondta volna, hogy három dobogóval a bajnokság 8. helyén végzek, egyből aláírtam volna" - mondta.

Forrás: Farkas Péter [origo]

"Újoncokra jellemző hibákat követtem el, mert túl gyorsan akartam elérni bizonyos eredményeket. Például mindenáron meg akartam szerezni a Lotus első győzelmét" - árulta el a francia, akinek egyelőre nem sikerült felállnia a dobogó legmagasabb fokára, az istálló idei egyetlen futamgyőzelme Kimi Räikkönen nevéhez fűződik.

"Arra számítok, hogy most másfajta nyomás vár rám - nem követhetem el újra ugyanezeket a hibákat, meg kell próbálnom minél többször pontot szerezni" - mondta a 2013-ban rá váró feladatokról. "Remélem, ugyanolyan gyors leszek, mint idén, de egyenletesebb teljesítményt tudok nyújtani. Ami a bajnokságot illeti, inkább nem tűzök ki semmilyen célt - ez újabb hiba lenne."