Vágólapra másolva!
Mindössze másfél évvel azután, hogy kinevezték posztjára, elhagyja a csapatot Mark Gillan. A hivatalos indoklás szerint szeretne több időt tölteni a családjával.

A Williams nagyszabású átalakítást hajtott végre a személyi állományban az elmúlt másfél év során, így került a főmérnöki pozícióba Mark Gillan is 2011 júniusában. Irányításával sikerült fejlődnie a csapatnak az után, hogy tavaly fennállása legrosszabb szezonját zárta, és idén Pastor Maldonado révén futamgyőzelmet is szereztek Barcelonában.

Mindazonáltal nem sokáig erősítette Gillan a Williamst, ugyanis kiderült, hogy másfél év után távozik onnan. Az istálló azzal magyarázta a váltást az Autosportnak, hogy a 42 éves szakember "több időt akar tölteni a családjával" - de emlékezetes, hogy márciusban Adam Parr elnök is ezzel az indokkal búcsúzott hivatalosan, holott valójában azért ment, mert személyes konfliktusai voltak Bernie Ecclestone-nal.

Gillan korábban a McLarennél menetdinamikai mérnökként, a Jaguarnál vezető versenymérnökként és a tesztcsapat vezetőjeként, a Toyotánál az aerodinamikai részleg főnökeként dolgozott.