Vágólapra másolva!
A csapat főmérnöke szerint jól jártak azzal, hogy a pénteki edzéseken autóba ültetett Valtteri Bottas észrevételeit is meghallgathatták. A finn pilóta Bruno Senna edzésidejének rovására gyakorolhatott.

A húsz nagydíjból tizenötön a tesztpilóta Valtteri Bottas vezethette a Williams egyik autóját az első pénteki edzésen. A csapat főmérnöke, Mark Gillan úgy érzi, a versenyzői pároshoz (Bruno Sennához és Pastor Maldonadóhoz) képest más vezetési stílusú finn pilóta gyakorlási lehetősége hasznos volt a mérnökök számára.

"Minden versenyzőnek mások a visszajelzései. Bruno nem olyan, mint Pastor, Valtteri pedig teljesen más, mint Bruno vagy Pastor, és ezáltal sokat tanultunk" - közölte Gillan az Autosporttal. "Mivel Valtteri sokat dolgozik a szimulátorban, fontos, hogy a pályán is vezethetett, mert így a szimulációban használt virtuális elemeken is fejleszthettük."

Bottas annyira meggyőzően teljesített, hogy jövőre versenyzői szerződést kapott Bruno Senna helyére. A brazilnak egyértelműen ártott, hogy kihagyott tizenötször másfél órát a nagydíjakon, érzése szerint sokszor emiatt nem tudott kellően felkészülni az időmérőre és a futamra.

Gillan nem tudta megmondani, mennyire gyengítette Senna teljesítményét, hogy át kellett adnia a volánt Bottasnak, de ígérte, hogy alaposan megvizsgálják az ügyet. Elmondása szerint mindig igyekeztek mérsékelni a kihagyásból eredő lemaradást Sennánál.