Vágólapra másolva!
Az eddigi vezető, Thomas Fuhr távozik, utódjául a jelenleg a mérnökigazgatói posztot betöltő Andy Cowellt nevezte ki a Mercedes. A Renault sportrészlegét szintén új személy irányítja majd.

Személycserét hajt végre a Mercedes a Forma-1-es motorrészlegének élén: az igazgatói tisztséget 2009 óta betöltő Thomas Fuhr távozik, aki az Autosport információja szerint egy motorsporton kívüli új munkaterületen helyezkedik el. Utódja Andy Cowell lesz a következő évtől, ő eddig mérnökigazgatóként dolgozott az angliai Brixworth városában lévő gyárban. A szakember legnagyobb feladata az, hogy vezetésével a Mercedes megfelelően kifejlessze új erőforrásait a 2014-ben érvénybe lépő új motorelőírásokhoz.

A Renault sportrészlegénél szintén változás történt a vezérkarban, ugyanis Jean-Pascal Dauce igazgató úgy döntött, csatlakozik az Alpine Caterhamhez, amelynél alelnöki tisztségbe kerül. Elmúlt évekbeli munkásságának nagy eredményének tartja, hogy a jelenlegi Forma-1-es mezőny jelentős része a Renault valamelyik utánpótlás-sorozatában is szerepelt.

Dauce utódja Arnaud Boulanger lesz, aki már két évtizede dolgozik a Renault sportrészlegénél. 1995-től a Benettonnál a motortesztelői csapat irányítója volt, 1997-ben és 1998-ban pedig kinevezték az istálló vezető versenymérnökének. Később a Renault fejlesztési és megbízhatósági részlegén dolgozott.