Vágólapra másolva!
A brit tudja, hogy a Mercedesnél valószínűleg várnia kell a nagyobb sikerekre, ezért mindenképpen megnyerné a Brazil Nagydíjat. Ron Dennis állítólag olyan mérges rá, hogy az austini búcsúpartijára elsem ment.

Lewis Hamilton nagyon fontosnak tartja, hogy győzelmet arasson a 2012-es idény utolsó versenyén, Brazíliában. Egyrészt szeretne szépen búcsúzni pályafutása eddigi egyetlen F1-es csapatától, a McLarentől, másrészt kihasználná, hogy ezen a futamon még versenyképes autóban ülhet. Leendő munkaadója, a Mercedes ugyanis a legutóbbi öt futamon még pontot sem tudott szerezni.

"Nem tudom, mikor lesz legközelebb olyan jó autóm, mint a mostani, ezért bízom benne, hogy ki tudom használni a lehetőséget" - nyilatkozta csütörtökön. "Remélhetőleg elég ütőképesek leszünk ahhoz, hogy felvegyük versenyt a Red Bullokkal."

Hamilton elárulta, a helyszín még különlegesebbé teszi utolsó McLaren-es versenyét, hiszen 2007-ben Interlagosban veszítette el, egy évvel később pedig ugyanitt nyerte meg a bajnoki címet. "Együtt a legjobb és a legrosszabb pillanatokat is átéltük, de mindig sikerült talpra állnunk" - mondta, majd hozzátette, még mindig nem fogta fel teljesen, hogy jövőre más istálló színeiben fog versenyezni.

"Ha sokat gondolkozom rajta, szürreálisnak tűnik. Nagyon, nagyon furcsa érzés, és sok szempontból szomorú is" - ismerte el. "Ezért szeretném kiélvezni az utolsó pillanatokat. Lezárul egy korszak, véget ér egy nagyszerű fejezet az életemben. Remélhetőleg a második fejezet is jó lesz."

Bár Ron Dennis Austinban úgy nyilatkozott, nincsenek negatív érzései Hamilton távozása miatt, a brit sajtó szerint a McLaren korábbi csapatfőnöke valójában alaposan összeveszett egykori felfedezettjével. A Daily Mail úgy tudja, Dennis nem jelent meg azon a búcsúbulin, amit a csapat Hamiltonnak szervezett a győztes futam után, helyette az egyik szponzor fogadásán vett részt. Az is beszédes volt, hogy a futam után a többi csapattaggal ellentétben nem vette fel azt a "rakétavörös" pólót, amelyet a McLaren-esek győzelem esetén szoktak viselni.

A lap egy belső forrásra hivatkozva azt írja, Hamilton és Dennis akkor veszett össze, amikor a szerződéshosszabbításról tárgyaltak. "Én tudom, mi történt" - idézi az újság a nevét elhallgatni kívánó személyt. "Mindenki hibázik, és most Ron hibázott. Ettől hirtelen ninden rossz irányba fordult, de nem lenne tisztességes, ha ennél többet mondanék."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!