Vágólapra másolva!
A 2013-tól a Saubernél versenyző Esteban Gutiérrez szerint még túl korai megítélni, hogy milyen teljesítményre lehet képes a következő szezonban. A Sauber tagadja, hogy csak a Telmex támogatása miatt szerződtették.

A 21 éves mexikói versenyző szerződtetését a Brazil Nagydíj első szabadedzése előtt jelentette be a Sauber. Esteban Gutiérrez idén csak egyszer vezette nagydíjhétvégén a Sauber C31-est, amikor Sergio Pérez rosszulléte miatt pénteken lehetőséget kapott Indiában. "Őszintén szólva nem tudom, hogy készen állok-e" - vallotta be a bejelentés után. "Ha már abban a helyzetben leszek, hogy Forma-1-es pilótává válok a következő szezonban, tudni fogom a választ."

"Kényelmesen érzem magam a karrierem következő lépcsőfoka előtt. Azok után, hogy annyi tapasztalatot szereztem a Formula BMW-ben, a F3-ban, a GP3-ban, két éven át a GP2-ben, és most a Forma-1-ben, az alapok már megvannak."

"Nincs értelme azt mondanom, hogy 100 százalékig készen állok, nehéz megítélni jelen pillanatban, hogy mennyire vagyok felkészült. Mindent megteszek, amit tudok, a pályán töltött időt mindig arra használom, hogy fejlesszem az autóval kapcsolatos tudásomat. Nem csak a vezetésre gondolok, hanem arra is, hogy visszajelzéseket tudjak adni a csapatnak. Tudom, hogy a Forma-1-ben ez is kulcskérdés" - tette hozzá.

Gutiérrez nem várja magától, hogy rögtön olyan eredményeket fog elérni, mint az idén háromszor is dobogós honfitársa, Sergio Pérez. "Fontos, hogy nagyon reálisan lássuk a dolgokat. Természetesen meg fogok próbálni olyan gyorsan alkalmazkodni, amilyen gyorsan csak lehet. Nem csak a tempóra gondolok, el akarok érni egy megbízható szintet."

"Tisztában vagyok azzal, hogy a Forma-1-ben a versenyzés nem könnyű, ez a legfelsőbb szintje a sportnak. Igaz, hogy a GP2-ben nem volt egyenletes a teljesítményem, de még így is a karrierem leghasznosabb szezonjának nevezem az ideit, ez a tapasztalat új perspektívákat nyújt, és hatással van a jövőmre" - tette hozzá az idén három GP2-es futamgyőzelmet arató Gutiérrez. "Tehát egyelőre az egyenletesség lesz a célom a Forma-1-ben, csak amikor ezt már elértem, fogok figyelemfelkeltő eredményekre törekedni, de ennek lépésről lépésre kell megvalósulnia. Az alkalmazkodás az elején nagyon fontos lesz."

Monisha Kaltenborn, a Sauber csapatfőnöke szerint nem a Telmex támogatása miatt választották Gutierrezt. "Amikor Kamui (Kobajasi) jött a csapathoz, neki sem volt sok tapasztalata, ezért meg is kaptuk a kritikákat. Hasonló volt a helyzet Sergiónál (Pérez) is. Estebanra úgy tekintettünk, mint egy fiatal, tehetséges versenyzőre, amikor a Formula BMW-ből átment a GP3-ba, éreztük, hogy megvan benne a tehetség. Most is így érezzük, és már Serióval is jó munkát végzett a csapat, láthattuk, hová juttattuk."

"Esteban és a Telmex két különböző ügy" - tette hozzá Kaltenborn. "Ez már Sergiónál is felvetődött, de az egy nagyon más helyzet volt. Vele ellentétben Esteban nem a Scuderia Telmextől érzik hozzánk. Természetesen van kapcsolat, mert a Telmexnek és Carlos Slimnek az a víziója, hogy meghonosítsa a motorsportot Mexikóban és Latin-Amerikában, de az a csapat döntése volt, hogy kineveztük a versenyzőnknek."

"Elég gyakran voltunk már ilyen helyzetben (amikor újoncot szerződtettek), legutóbb Sergióval. De Esteban esetében a helyzet kicsit más, mert ő már régebb óta van kapcsolatban velünk. Beépült a csapatba, különösen idén, így sokkal jobban ismeri a működését technikai, és egyéb oldalról is."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!