Vágólapra másolva!
Szép emlékei vannak az interlagosi pályáról, ezért hétvégén is a lehető legjobb eredményre törekszik. A Lotus fontosnak tartja, hogy a finn megőrizze harmadik helyét a világbajnokságban.

Kimi Räikkönen reméli, hogy egyik kedvenc Forma-1-es pályáján, Interlagosban megszerezheti idei második futamgyőzelmét. A finn rendszerint jól szerepelt a korábbi Brazil Nagydíjakon, s bár nyerni csak egyszer, 2007-ben tudott, ez a győzelem számára a legkedvesebb.

"Teljesen egyértelmű, hogy pályafutásom legjobb napja a 2007-es interlagosi verseny volt, amikor megnyertem a világbajnokságot. Nagyon jó emlékeim vannak erről a helyről" - nyilatkozta Räikkönen a Lotus honlapjának. "Összességében jól sikerültek az itteni versenyeim: 2003 óta mindig sikerült célba érnem, ötször a dobogóra is felállhattam."

"2003-ban még a győztesnek járó trófeát is megkaptam, de később kiderült, hogy igazából csak második lettem" - idézte fel a piros zászlóval megszakított versenyt, amikor tévedésből a valódi győztes, Giancarlo Fisichella elé sorolták a leintés után. "Életem legjobb pillanatai közül néhányat ezen a pályán élhettem át, ezt senki nem veheti el tőlem. Ide mindig szívesen térek vissza."

Forrás: AFP

Az Abu-dzabi Nagydíj győztese a legutóbbi futamon, Austinban nem tudott beleszólni az élcsapatok küzdelmébe, de bízik benne, hogy Brazíliában ismét sikeres lehet. "Akárhányszor autóba ülök, a győzelemért szállok harcba, és ez most sem lesz másképp. Szeretném, ha Brazíliában jó eredményt ünnepelhetnénk - így jó érzéssel mehetnénk el a téli szünetre, és kezdhetnénk meg a következő szezont."

Räikkönen jelenleg a tabella harmadik helyén áll, 16 ponttal előzi meg Lewis Hamiltont. Eric Boullier szerint a Lotus mindent megtesz azért, hogy a finn ebben a pozícióban fejezhesse be az idényt. "A konstruktőri bajnokságnak már nincs tétje számunkra, a versenyzők között Kimi szoros csatát vív a harmadik helyért. Ezért jó lenne, ha Brazíliában is stabil pontszerzők lennénk, és ideális esetben még a dobogóért is harcolhatnunk."

Noha októberben hivatalosan is bejelentették, hogy Räikkönen 2013-ban is a Lotusnál fog versenyezni, az Auto Motor und Sport szerint a csapat és a finn menedzsere még nem egyeztek meg a szerződés bizonyos részleteiben. Állítólag azt kell még tisztázniuk, hogy Räikkönen mennyi bónuszpénzt kap a megszerzett pontjai után. "Nem tudom, honnan származnak ezek a híresztelések" - szögezte le Räikkönen szóvivője, Riku Kuvajan a finn MTV3-nak. "Erről nem mondhatok semmit."

Csapattársa, Romain Grosjean helyzete továbbra is bizonytalan, bár az utóbbi futamokon mutatott jó teljesítménye miatt valószínűleg meghosszabbítják a szerződését.