Vágólapra másolva!
Massa austini váltócseréjére utalva azt állítja, a McLaren biztosan nem lépne meg hasonló taktikai húzást. Szerinte Alonso ezért is hagyta el a csapatot 2007-ben.

Az USA Nagydíj legvitatottabb taktikai húzását a Ferrari lépte meg a vasárnapi futam előtt: az olaszok szándékosan feltörték a plombát Felipe Massa váltóján, s bár az alkatrészt nem cserélték ki, ez automatikusan öthelyes rajtbüntetést jelentett a brazil számára. Fernando Alonso így előreléphetett a rajtrács 7. helyére, ami azért volt lényeges, mert nem az aszfalt porosabbik oldaláról kellett indulnia. A spanyol valóban sokat profitált a cseréből, nagyszerűen kapta el a rajtot, és az első kanyarok után már a negyedik helyen találta magát.

Stefano Domenicali a verseny után elismerte, hogy csak Alonso érdekében sorolták hátra Massát, de megvédte a Ferrari döntését: szerinte az összes többi csapat kihasználta volna, hogy a szabályok lehetőséget adnak hasonló taktikázásra. A csapatfőnök szerint Alonso harmadik helye bizonyítja, hogy jól döntöttek, és maga a spanyol is úgy nyilatkozott, hogy büszke a Ferrari tettére.

A McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh azonban kijelentette, a McLaren elvi okokból nem lenne képes hasonló stratégiai húzásra. "Mindannyian úgy versenyzünk, ahogy helyesnek látjuk. A csapatfőnököknek kell eldönteniük, hogy vezetik az istállót. Teljesen egyértelmű, hogy a Ferrari Alonsóra fókuszál" - idézi a Motorsport-Total.com a britet, aki 2007-ben Alonso csapatfőnöke volt a McLarennél. "Ne felejtsük el, hogy amikor Fernando nálunk versenyzett, mi nem léptünk meg hasonló húzásokat - ez pedig ahhoz vezetett, hogy Fernando elhagyta a csapatot."

Whitmarsh elsősorban azokat a versenyzőket sajnálja, akiknek Massa hátrasorolása miatt le kellett mondaniuk a rajtrács tisztábbik feléről. "Az a legrosszabb ebben az esetben, hogy néhányan a porosabb oldalra kerültek" - mondta. "A mi versenyzőinket ez nem befolyásolta, mi a koszos oldalon maradtunk. De ha a tiszta oldalra kvalifikáltuk volna magunkat, és egy ilyesmi miatt kerültünk volna előnytelen helyzetbe, akkor elég mérgesek lettünk volna."