Vágólapra másolva!
Az élről rajtoló Sebastian Vettel sokáig sakkban tartotta a McLarent, de végül meg kellett elégednie a 2. hellyel Lewis Hamilton mögött. Mark Webber kiesése után Fernando Alonso örökölte a harmadik pozíciót, így maradt reménye a vb-címre az utolsó futamon. A Red Bull megnyerte a konstruktőri vb-t.

Szürreálisan akciódús futammal tért vissza a Forma-1 az USA-ba, és még az egyéni világbajnokság sem dőlt el, miután Lewis Hamilton levadászta a pole pozícióból rajtoló Sebastian Vettelt, Fernando Alonso pedig a 7. helyről felkapaszkodott mögéjük a dobogó legalsó fokára. 13 pontos hátrányból várhatja a jövő hétvégi Brazil Nagydíjat, tehát így sem lesz könnyű dolga, ha meg akarja nyerni a vb-címet, hiszen még Vettel kiesése esetén is mindenképpen a legjobb három között kell majd végeznie hozzá.

A rajtnál Vettel még simán megőrizte a vezetést, míg a poros oldalról induló Hamilton félelmei beigazolódtak, amikor visszaesett a 3. helyre, Mark Webber mögé. Ám őt már a 4. körben, a második kísérlet során megelőzte, hogy a 2,6 másodperccel előtte haladó Vettel nyomába eredjen. A 15. körben ért először DRS-távolságba a Red Bullhoz, de Vettel az egyre inkább elhasználódó kemény gumikon ismét meglógott tőle, így a második etapnak is ebben a sorrendben vágtak neki.

Forrás: AFP
Kattintson a képre a galériáért!

Az élmezőnyből Vettel volt az egyetlen, aki a 22. körben lebonyolított bokszkiállása után is a kerékcseréjüket későbbre halasztók elé tért vissza, míg Hamiltonnak át kellett verekednie magát Kimi Räikkönen Lotusán. De 12 körrel később ismét DRS-szel támadhatta vetélytársát, aki a Red Bull sokkal kisebb végsebessége ellenére keményen védekezett, mígnem a 42. körben pechjére pont a gyors S kanyarokban érte utol a lekörözésre váró Narain Karthikeyant. A HRT mögött megtorpant, és így a DRS-zóna elejéhez Hamiltonnal a sarkában érkezett meg. Ezzel elvesztette az esélyét a védekezésre, amiért utólag dühösen kiabált bele a rádióba. Nem az előzésre, hanem Karthikeyanra volt kiakadva.

A dobogón már nyugodtabban nyilatkozott. "Nem örültem túlzottan, hogy tálcán kellett felkínálnom az előzési lehetőséget Lewisnak, amikor beragadtam Karthikeyan mögé" - ismerte el. "A DRS-zóna elején már a nyomomban volt. Meg is ragadta a lehetőséget, ami teljesen rendben van, és elhúzott mellettem. Próbáltam védekezni, de tudtam, hogy sokkal gyorsabb az egyenesben."

Hamilton közben biztatta az autóját, hogy "gyerünk, bébi, meg tudjuk csinálni!". Bár az előzés kívülről simának tűnt, azt állította, megszenvedett érte. "Valójában elég nehéz volt" - mondta. "Amikor végre elég közel értem hozzá, az első szektorban felzárkóztam mögé, és tényleg szerephez jutottak a lekörözendők. De előtte hányszor fordult elő, hogy én jártam rosszul emiatt? Most jól jött ki a lépés, és már tudtam, hogy ez lesz az a kör. Feltekertem a motort a maximális fordulatszámra. Behúzódtam a belső ívre, ő azonban keményen védekezett. Erre kimentem inkább, ahol rám húzta az autóját, úgyhogy mázlim volt, hogy megúsztam." Hamilton az idei 4. győzelmét aratta Austinban, amivel megelőzte Alonsót.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=2GodRlXZEEAsMFGC

A Red Bull ennek ellenére zsinórban harmadszor is bezsebelte a konstruktőri vb-címet, mégsem ünnepelhet felhőtlenül, mert Webbert a 18. körben éppen egy olyan generátorhiba kényszerítette a pálya szélére, amitől a legjobban tartottak, és nem lehetnek biztosak benne, hogy Vettelt Interlagosban nem sújtja majd hasonló probléma. "Az akkumulátorban leesett a feszültség. Kikapcsolt a KERS, aztán a váltószinkronizáció is elromlott, és az autóm végül megállt" - mondta Webber. "Ez a garázs Seb felőli oldalán kicsit idegesebbé tesz mindenkit."

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=BOTgQU6tNUvO3MgC

Webber kiesése révén Alonso nyert 3 pontot Vettellel szemben is, mert előreléphetett a dobogóra. Onnantól kezdve biztosan tartotta a pozícióját, míg Felipe Massa - akinek a 11. helyről kellett rajtolnia, miután a Ferrari szándékosan feltörte a plombát a sebességváltóján, hogy hátrasorolják, és így Alonso eggyel előrébbről, a pálya kevésbé poros feléről indulhasson - egyik legjobb versenyét futotta, útközben sok autót, köztük Räikkönenét is megelőzve. Végül csak 6,7 másodperccel a csapattársa után szelte át a célvonalat. Bár a Ferrari lépése sokak szerint sportszerűtlen volt, Massa azt állította, elfogadja, hogy szükség volt rá, Alonso pedig hozzátette: "büszke" a csapat döntésére.

Az 5. helyen Jenson Button futott be, egyike annak a két versenyzőnek, akik kemény gumikon vágtak neki a távnak. Későre halasztott kerékcseréje révén egy ideig a 3. helyen is haladt, végül azonban elromlott az autójában a KERS, ezért nem tudta teljesen kihasználni, hogy a hajrában a többieknél frissebbek voltak a gumijai.

Forrás: AFP

A középmezőnyben végig látványos csetepaték tucatjai zajlottak, és Räikkönen a sűrűjéből a 6. helyen keveredett ki belőlük, közvetlenül csapattársa, Romain Grosjean előtt, aki a verseny elején megpördült. Nico Hülkenberg egy 8. hellyel gyarapította a Force India pontjait, míg Pastor Maldonado az utolsó körök egyikében előzte meg Bruno Sennát, miután előzőleg engedélyt kért rá a Williamstől, hogy támadást indíthasson ellene. Majdnem összeütköztek, de az utolsó pontokat végül mégiscsak zsebre vághatták.

A Mercedes újabb rémálmon van túl: az előzések jelentős részét a kitűnően rajtoló Michael Schumacheren hajtották végre, aki a többséggel ellentétben két kerékcserére kényszerült, míg Nico Rosberg egyetlen kiállással is csak a 13. helyig jutott. Ez zsinórban már az ötödik verseny, amelyről a csapat pont nélkül kénytelen távozni.

A súlyos dollármilliókat érő konstruktőri 2. hely sorsa még nem dőlt el: a Ferrari mindössze 14 ponttal előzi meg a McLarent, amely Interlagosban még a vetélytársa elé kerülhet a tabellán.

A versenyről élőben, körről körre készített tudósításunkat itt olvashatják.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!

http://static.origo.hu/s/partners/f1/html/session_2012_19_8.html