Vágólapra másolva!
Az austini időmérő utolsó felvonásában egy bekoptatott szett gumival köröztek a versenyzők, de sem Fernando Alonso, sem Felipe Massa nem érzi úgy, hogy emiatt hátrányt szenvedtek volna.

Az új austini pályára óvatosan választott gumit a Pirelli, az ismeretlen nehézségek miatt szándékosan a két legkeményebb, legtartósabb gumifajtát vitték el az Egyesült Államokba. A helyszínen kiderült, hogy a lágyabb keverékek választása megfelelőbb lett volna, mert a versenyzők küszködnek a viszonylag hűvös időben, a sima aszfalton az abroncsok felmelegítésével.

Több körbe is beletelik, mire a gumik elérik az optimális hőmérsékleti tartományt, ezért kiváltképp nehéz feladata volt a csapatoknak az időmérőn, hogy megfelelő taktikát dolgozzanak ki a versenyzőknek. A Ferrari sajátos módon úgy döntött, hogy olyan közepes keménységű gumikkal küldi ki Fernando Alonsót és Felipe Massát a Q3-ban, amelyeket korábban már használtak, de a húzás nem igazán vált be: a brazil hetedik, a spanyol kilencedik lett.

Ugyanakkor egyikőjük sem a szokatlan gumitaktikára kente a gyenge teljesítményt. "Szerintem ez nem eredményezett különbséget" - vélte Alonso. "Úgy döntöttünk, hogy a bekoptatott szettel rajtolunk, mivel úgy gondoljuk, vele se jobb, se rosszabb nem lesz a helyzet. Nem hiszem, hogy bármilyen probléma lett volna."

Forrás: Ferrari

Rajtot gyakorolnak a Ferrari pilótái

Massa egyetértett csapattársával. "Az utolsó körünk lett a legjobb" - mondta az Autosportnak. "Általában hiba, ha valaki nem használja ki a gumikat az élettartamuk elején, de itt nem ez volt a helyzet."

"Ezekkel a gumikkal ezen az aszfalton szenvedünk a gumik üzemi hőfokra melegítésével, és sokáig kell körözni, hogy jó időt futhassunk."

Az időmérő győztesét, Sebastian Vettel véleményét is megkérdezték a hivatalos sajtótájékoztatón a Ferrari taktikájáról, de a német nem tudott ítéletet mondani. "Csak a puszta végeredményt ismerem" - közölte. Vettelnek kapóra jött a maranellóiak gyengélkedése, mivel így nőttek az esélyei a vb-cím hétvégi megszerzésére. Alonso azonban kijelentette a tabellával kapcsolatban: "Valamilyen okból olyan különös előérzetem van, hogy csökkenteni fogjuk a lemaradásunkat."

Romain Grosjean váltócseréért kapott büntetésével Massa és Alonso is egy-egy hellyel előrébb lép a rajtrácson, bár a koszos páros oldalt látva Massa azt mondta, ennek nem igazán örülnek. "Délelőtt a bal oldalon végeztem el a rajtgyakorlatot, és lassabban indultam el, mintha esne az eső" - mondta. "Úgy vélem, ez lesz a legnagyobb különbség (a rajtrács két oldala között), amit valaha láttunk."

Stefano Domenicali, az istálló csapatfőnöke elismerte, hiába a gumik okozták a Ferrari halvány formáját, a felelősséget nem háríthatják át, hiszen mindenki ugyanazokkal a Pirellikkel dolgozik.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!