Vágólapra másolva!
Az eladásra váró csapat olyan rossz helyzetbe került, hogy állítólag már az autóikat sem tudják elég biztonságosra építeni. 40 millió euróért adnák el a csapatot.

Spanyol lapértesülések szerint az egyre súlyosabb anyagi gondokkal küzdő HRT-nél odáig fajult a helyzet, hogy már a versenyautók biztonságát sem tudják garantálni. A héten derült fény arra, hogy a jelenlegi tulajdonos, a Thesan Capital decemberig mindenképpen el szeretné adni az istállót, 32 alkalmazottat pedig már el is kellett bocsátaniuk. Az AS című napilap úgy tudja, a Thesan Capital 40 millió eurót kér a csapatért, jelenleg indiai és abu-dzabi befektetőkkel tárgyalnak.

Az AS információi szerint a HRT mérnökei már attól tartanak, hogy a pénzhiány az autók biztonságát is negatívan befolyásolhatja. A legutóbbi két versenyen, az Indiai és az Abu-dzabi Nagydíjon valóban súlyos technikai hibák vetettek véget a HRT-k futamának: Pedro de la Rosát Újdelhiben egy fékhiba sodorta veszélyes helyzetbe, a következő hétvégén pedig Narain Karthikeyan ütközött Nico Rosberggel egy hidraulikai probléma miatt.

Az újság úgy tudja, a HRT azt is fontolóra vette, hogy idő előtt kiszáll a 2012-es világbajnokságból, ezt azonban a Concorde Agreementben vállalt kötelezettségük miatt nem tehették meg. Abban is bíztak, hogy a kínai tesztpilótájuk, Hua Ma-csing segítségével javíthatnak a helyzetükön. A csapat elnöke, Saul Ruiz de Marcos állítólag levelet írt a kínai autósport-szövetségnek, és ajánlatot tett nekik: 30 millió eurós támogatásért cserébe a kínai pilóta vezetheti az egyik autójukat 2013-ban. Arról egyelőre nincs hír, hogy a szövetség hogyan reagált az ajánlatra.