Vágólapra másolva!
A McLarennél és a Ferrarinál a szerencse rovására írják, hogy a bokszból rajtolva is fel tudott kapaszkodni a dobogóra Abu-Dzabiban. A Red Bull szerint viszont élete versenyét futotta.

Amikor szombaton kiderült, hogy Sebastian Vettelt visszasorolják a 3. rajtkockából a mezőny végére, mert az autójában nem maradt elég benzin az időmérő végén, úgy tűnt, bajnoki riválisa, Fernando Alonso számára eljött a nagy lehetőség, hogy drámaian csökkentse 13 pontos hátrányát a Ferrarinak alapvetően nem kedvező Yas Marinán. Ez azonban nem sikerült neki, mert Vettel a bokszból indulva is fel tudott kapaszkodni a dobogó legalsó fokára, közvetlenül Alonso mögé.

A győzelmet Lewis Hamilton műszaki hibája miatt elvesztő McLaren főnöke, Martin Whitmarsh elismerte, hogy meglepődött Vettel eredményén, amit azonban nem kizárólag a német versenyző képességeinek tulajdonít. "Szerintem elég nagy mázlija volt a Safety Carokkal és azzal a roncsderbivel, ami a versenyen végig zajlott" - mondta az Autosportnak. "Nem kellett olyan sokat előznie, mint normális esetben, mert a gyorsabb autók közül jónéhány kiesett."

"Nem hiszem, hogy bárki számított ilyen sok Safety Car-fázisra itt, pedig azok rengeteget segítettek neki, és ő nagyon ügyesen használta ki a helyzeteket. Szerintem ezen a hétvégén így vagy úgy, de nagy szerencséje volt."

Hamilton is megjegyezte: "Hihetetlen volt, ahogy Sebastian feljött a bokszból rajtolva. Szerintem ő a legszerencsésebb ember az egész Forma-1-ben." A 2. helyen célba érő Alonso főnöke, Stefano Domenicali ugyanakkor rámutatott, hogy Vettelt eleve csak a balszerencse száműzte a mezőny végére.

"Nagyszerűen versenyzett, úgy igyekezett, ahogy mindig" - vélte. "Bizonyos pillanatokban szerencsés, másokban balszerencsés volt; ez attól függ, honnan nézzük. Mindez része a játéknak."

"Az utolsó helyről feljött a harmadikra, tehát ez tökéletes verseny volt számára."

Domenicali hozzátette, hogy a Ferrari egyébként sem bazírozhat vb-t 10 pontos előnnyel vezető Vettel balszerencséjére. "Ez a hét fontos lesz, mert alaposan ki kell elemeznünk a teljesítményünket" - magyarázta. "Arra azonban nem hagyatkozhatunk, hogy majd Vettellel történik valami."

"Szeretném mindenkinek a figyelmét felhívni arra, amit a McLaren tett itt. Az előző két futamon úgy tűnt, sehol nincsenek, nem hoztak ide semmilyen új fejlesztést, mégis fantasztikus teljesítményt nyújtottak. Tehát nekünk is az lehet az egyetlen célunk, hogy az utolsó pillanatig javítani próbáljunk az autónkon.

A Red Bullt irányító Christian Horner ugyanakkor méltatta Vettelt, aki szerinte pályafutása egyik legjobb versenyét futotta. "Nagyon odatette magát. Fenomenális, hogy a bokszból felkapaszkodott a dobogóra" - jelentette ki. "Amikor szombaton úgy kellett távoznunk a pályáról, hogy a bokszból kell rajtolnia, mert változtatni akarunk az autóján, azt hittem, csak az első tíz közé tud majd belopakodni, mert itt nem könnyű előzni. A 8-9. helynél többet nem is reméltem."

"De a verseny előtt beszéltem Sebbel, aki azzal búcsúzott, hogy találkozunk a dobogón. Teljesen meg volt győződve róla, hogy jó eredményt érhet el."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!