Vágólapra másolva!
A Forma-1-es csapatának éléről leköszönő Peter Sauber úgy gondolja, Monisha Kaltenborn személyében megfelelő utódot talált. Reméli, hogy semmi sem fog hiányozni neki a sportágból.

Peter Sauber 69 évesen távozott az általa alapított Forma-1-es istálló éléről, a csapatfőnöki pozíciót átadva Monisha Kaltenbornnak, aki az F1 történelmének első nője lett ebben a tisztségben. A váltást már korábban beígérte, és változatlanul úgy érzi, helyesen döntött.

"Az üzleti életben, különösen az F1-ben, roppant nehéz megfelelő utódot találni. Nekünk sikerült, és nem csupán boldog, hanem nagyon büszke is vagyok" - nyilatkozta Sauber az Autosportnak. "(Kaltenborn) képes gyors és helyes döntéseket hozni. Ugyanez érvényes a vállalatirányítási képességére is."

"Amikor fiatal emberek felelősséget akarnak kapni, fontos, hogy adjunk nekik" - tette hozzá. "Fontos tudni, hogy miképp kell irányítani a mérnököket és a tervezőket. Meg kell győznie őket, hogy a legalkalmasabb személy a posztjára."

Amikor arról kérdezték a búcsúzó svájcit, hogy mire számít életének új szakaszában, nem tudott konkrétumot említeni. "Nehéz megmondani. Remélem, semmit sem fogok hiányolni!" - mondta. "Hozzá kell szoknom az új helyzethez, de biztosan szép lehetőségek várnak rám." Közölte, hogy nem unt rá a Forma-1-re, és el sem fáradt.