Vágólapra másolva!
A tervezettnél egy évvel később debütál az Amerikai Nagydíj, mivel anyagi gondok miatt nem tudják időben befejezni a pálya építését New Jersey-ben. Így könnyen lehet, hogy jövőre 20 helyett csak 19 futam kap helyet a versenynaptárban.

Pénteken biztossá vált, hogy 2013-ban is csak egy Forma-1-es futamot rendeznek az Egyesült Államokban, az Amerikai Nagydíjnak otthont adó New Jersey-i pályát ugyanis nem tudják megépíteni a kitűzött időpontig. A Hudson folyó mentén, Manhattan szomszédságában épülő létesítménynek 2013 júniusára kellett volna elkészülnie, a befektetők hiánya miatt azonban legalább egy évvel el kell halasztani a versenyt.

Bár az előzetes versenynaptárban New Jersey is helyet kapott, hónapok óta nyilvánvaló volt, hogy a nagydíj szervezőinek komoly anyagi problémákkal kell megküzdeniük. Bernie Ecclestone már májusban aggodalmát fejezte ki a lassan haladó építkezések miatt, augusztusban pedig a verseny elnöke, Tom Cotter mondott le a posztjáról. Egy hónappal később Ecclestone elárulta, hogy a nagydíjjal kötött eredeti szerződés érvényét veszítette, a szervezők ugyanis nem tudtak eleget tenni a megállapodásban megszabott feltételeknek.

"Jövőre nem kerül sor a versenyre" - nyilatkozta Ecclestone a Eurosportnak. "Ha előállnának egy olyan szerződéssel, amely nekünk is megfelel, akkor is kérdéses lenne, hogy hat hónap alatt be tudják-e fejezni a munkát. New Yorkban nem túl kedvező a téli időjárás."

A versenynek otthont adó Weekhawken város polgármestere, Richard Turner a Jersey Journalnak nyilatkozva elismerte, hogy az előkészületek nem a megfelelő ütemben haladnak, és még a szükséges engedélyeket sem sikerült megszerezniük. Péntek délután várhatóan hivatalosan is bejelentik, hogy csak 2014-ben rendezik meg az első New Jersey-i futamot.

A versenynaptárban szereplő helyszínek száma így 19-re csökkent, egyelőre nem tudni, hogy Ecclestone szeretné-e pótolni a versenyt. Ellenkező esetben a Kanadai Nagydíj után háromhetes szünet előzi majd meg a silverstone-i futamot. Amennyiben Ecclestone ragaszkodik a 20 futamhoz, a Török Nagydíjnak van a legnagyobb esélye a visszatérésre.