Vágólapra másolva!
A finn úgy érzi, a Mercedeseknél sokkal gyorsabbak voltak, de az élcsapatokkal nem tudták volna felvenni a versenyt. A Lotusnál tudják, hogy a Japán Nagydíj előtt komoly javulásra van szükségük.

Bár a 6. helyen célba érő Kimi Räikkönen a Szingapúri Nagydíj után megtartotta harmadik helyét a tabellán, a Lotusnak komoly fejlődésre van szüksége, ha továbbra is versenyben szeretnének maradni a világbajnoki címért. A futamon láthatóan jobb tempót diktáltak, mint az időmérőn - ahol Räikkönen a 12., Romain Grosjean pedig a 8. lett -, a dobogós helyezések azonban így is elérhetetlennek bizonyultak számukra.

"A tegnapi időmérő után nem mondható túl rossznak ez az eredmény, bár megvolt az esélyünk arra, hogy egy kicsit jobban teljesítsünk" - mondta a futamot követően a finn, aki sok időt vesztett, amikor második bokszkiállása után éppen a Safety Car mögött ért vissza a pályára, majd a Mercedesekkel gyűlt meg a baja. "Az első Safety Car fázis kifogott rajtunk - enélkül talán egy hellyel előrébb végezhettünk volna. Egyértelműen gyorsabbak voltunk, mint Michael (Schumacher) és Nico (Rosberg), de a verseny nagy részében beragadtunk mögéjük, ez bosszantó volt."

"Nem voltunk elég gyorsak ahhoz, hogy a dobogóért küzdhessünk" - tette hozzá, a világbajnoki címről viszont nem szeretne lemondani. Jelenleg 45 pont a hátránya az éllovas Fernando Alonsóhoz képest, a második helyen álló Sebastian Vettel pedig 16 ponttal előzi meg. "Még mindig a harmadik helyen állok a versenyzők bajnokságában, de a következő futamokon javulnunk kell, ha az élcsapatokkal akarunk küzdeni. Remélhetőleg Japánban és az utána következő versenyeken jobbak leszünk."

Forrás: AFP

Az eltiltás után visszatérő Grosjean ezúttal kimaradt a balhékból, tiszta versenyt futva végzett a 7. helyen. "Jól rajtoltam, és tartani tudtam a helyemet, pedig az első néhány kanyarban nagyon sűrű volt a mezőny. Az autó az egész verseny alatt gyorsnak tűnt, sokkal jobb teljesítményt nyújtottunk, mint amire a hétvége elején számíthattunk" - nyilatkozta. A francia a futam nagy részében jobban állt, mint csapattársa, a 48. körben azonban Räikkönen utolérte, és könnyedén meg is előzte őt.

"Kimivel szemben vesztettem egy helyet - a verseny végéhez közeledve gyorsabb volt, mint én, így nem lett volna értelme feltartanom. Versenyzőként nem könnyű rávenni magunkat, hogy elengedjünk valakit, még akkor sem, ha a csapattársunkról van szó, de hasonló körülmények között okosan kell cselekednünk" - magyarázta.

A csapatfőnök, Eric Boullier úgy véli, a két versenyző kihozta a maximumot a futamból, a csapatra viszont még sok munka vár. "Elég váratlanul ért minket, hogy itt nem voltunk versenyképesek. A szezon hátralévő részében elsősorban arra kell törekednünk, hogy már a hétvége kezdetétől megfelelő teljesítményre legyünk képesek" - jelentette ki. "Nehéz hétvégén vagyunk túl, de végül viszonylag jól jöttünk ki belőle."