Vágólapra másolva!
Nincsenek nagy meglepetések a pénteken nyilvánosságra hozott 2013-as naptártervezetben: Európai Nagydíj nem lesz, helyette jön két futam Amerikában, a Magyar Nagydíj pedig a szokott helyén marad.

A csapatoknak Szingapúrban megküldték a 2013-as versenynaptár tervezetét, amely a jelek szerint nem különbözik majd drámaian az ideitől. A 20 fordulós szezon jövőre is Ausztráliában kezdődik, és Brazíliában ér véget, a versenyek sorrendje pedig nagyjából a megszokott lesz.

Az egyik jelentős változás, hogy az Európai Nagydíj eltörlésével Valencia kiszorul a versenynaptárból, ezt azonban egy ideje sejteni lehetett, hiszen Bernie Ecclestone már a Magyar Nagydíjon kijelentette, hogy csak 20 futam fér be a naptárba, a második amerikai versenynek pedig helyet kellett szorítani. A New Jersey-i pálya Kanada után, júniusban debütál majd, addig persze el is kell készülnie, így a helye egyelőre megerősítésre vár.

A Magyar Nagydíj a szokásos helyére, a nyári szünet elé került a naptárba, közvetlenül a Német Nagydíj után, amelyet 2013-ban ismét Nürburgring rendezhet majd. A német futam mellett a szingapúri és a koreai verseny is megcsillagozva szerepel a tervezetben, ami azt jelenti, hogy ezekkel a pályákkal kapcsolatban még nem zárultak le a tárgyalások.

A végleges naptárt az FIA Motorsport Világtanács a következő ülésén, szeptember 28-án fogadhatja el.

A 2013-as naptártervezet:

DátumNagydíjHelyszín
Március 17.Ausztrál NagydíjMelbourne
Március 24.Malajziai NagydíjSepang
Április 14.Kínai NagydíjSanghaj
Április 21.Bahreini NagydíjSakhir
Május 12.Spanyol NagydíjBarcelona
Május 26.Monacói NagydíjMonte Carlo
Június 9.Kanadai NagydíjMontreal
Június 16.Amerikai Nagydíj *New Jersey
Június 30.Brit NagydíjSilverstone
Július 21.Német Nagydíj *Nürburgring
Július 28.Magyar NagydíjHungaroring
Szeptember 1.Belga NagydíjSpa
Szeptember 8.Olasz NagydíjMonza
Szeptember 22.Szingapúri Nagydíj *Marina Bay
Október 6.Japán NagydíjSuzuka
Október 13.Koreai Nagydíj *Yeongam
Október 27.Indiai NagydíjBuddh International Circuit
November 3.Abu-Dzabi NagyíjYas Marina
November 17.USA NagydíjAustin
November 24.Brazil NagydíjInterlagos

* Hivatalos megerősítésre vár.