Vágólapra másolva!
A finn szerint a Lotus túl lassú volt Belgiumban, és olyan nehéz volt vezetni az autót, hogy a harmadik helynek is örülniük kell.

Kimi Räikkönent a Belga Nagydíj egyik legnagyobb esélyesének tartották, hiszen a Hungaroringen remek versenytempót diktálva alig kapott ki a győztes Lewis Hamiltontól, a spái pályán pedig hagyományosan jól szokott szerepelni, eddig négyszer nyerte meg a versenyt. Vasárnap azonban csalódottan vette tudomásul, hogy a Lotus belgiumi formája nem elég a győzelemhez: Jenson Button simán nyert, és Räikkönent még az egykiállásos taktika mellett döntő Sebastian Vettel is megelőzte.

A finn szerint a körülményekhez képest a harmadik helynek is örülniük kell, hiszen valószínűleg hátrébb végeztek volna, ha az első kanyarban nem esik ki több közvetlen ellenfelük is. "Nem volt túl jó a tempónk. Az autót nehéz volt vezetni, trükkösen viselkedett, így végeredményben elégedett lehetek a harmadik hellyel" - nyilatkozta a verseny után. "Nem számítottam könnyű versenyre, de végül kifejezetten nehéznek bizonyult."

Forrás: AFP

"Nem voltunk elég gyorsak ahhoz, hogy nyerjünk, így meg sem érdemeltük volna a győzelmet" - folytatta Räikkönen, aki a bajnokságban visszavette a negyedik helyet a rajtbaleset egyik áldozatától, Lewis Hamiltontól. "Friss gumikon minden rendben volt, de túl nagy leszorítóerővel kellett versenyeznünk, különben csúszkáltunk volna. Így viszont nagyon lassúak voltunk az egyenesben."

Räikkönen az alacsony végsebesség miatt döntött úgy, hogy viszonylag szokatlan helyen próbálkozik Michael Schumacher megelőzésével a verseny vége felé. "Akárhányszor megelőztem, mindig visszavette a pozícióját a Kemmel egyenesben. Az egyetlen esélyem az volt, hogy az Eau Rouge-nál találok helyet mellette. Szerencsére ez sikerült, és előtte tudtam maradni" - magyarázta.

A Lotus a belgiumi csalódottság után abban reménykedik, hogy az Olasz Nagydíjon végre éles körülmények között is bevethetik a Hockenheim óta tesztelt dupla DRS-t, amely a Forma-1 leggyorsabb pályáján nagy előnyhöz juttathatja őket.