Vágólapra másolva!
A kétszeres világbajnok Red Bull pilóta Melanie Fiona új videóklipjében szerepel, bár a film inkább hasonlít egy Infiniti reklámra, mint zenés videóra. Amíg Vettel forgatott, David Coulthard körbement az utcai pályán a tavalyi Red Bull-lal.

Megijedni nem kell, Sebastian Vettel nem énekel a "Watch me work" című videóban, mindössze annyi a szerepe, hogy az énekesnőt vigye egy nyitott tetejű Infiniti G37-esben, aztán pedig felkapcsolja a világítást, és felcsavarja a hangerőt. Melanie Fiona egyébként a kétszeres Grammy-díjas rapper, Jay-Z felfedezettje. A videót New York belvárosában forgatták.

"Remek élmény volt a klipforgatás, elég különböző attól, amihez hozzá vagyok szokva. De a zene kétségkívül sok ember számára jelent inspirációt, örülök, hogy részese lehettem ennek. Szerintem a szöveg nagyon jól elmondja, hogy mennyi mindent tehetünk, ha rávesszük magunkat" - nyilatkozta Vettel.

A Red Bull nyári vakációján még egy sokkal érdekesebb videó is készült. Ebben David Coulthard vezeti végig a tavalyi RB7-est a New Jersey-i utcai pályán. Az első versenyt itt várhatóan 2013-ban, vagy 2014-ben rendezik majd meg. Mi már alig várjuk, mivel ennek az utcai pályának lesz a legszélesebb aszfaltja, ami sok lehetőséget ad majd az előzésre, és a New Yorkot New Jersey-vel összekötő alagút is pompás hangokkal ajándékozza majd meg a rajongókat, ahogy a videóból is kiderül.