Társoldalunk:

Maldonado bajnok akar lenni a Williamsszel

2012.08.17. 11:53
Kijelentette, hogy a pontverseny megnyerése a célja a csapattal. Még nem biztos, hogy jövőre a Williamsszel folytatja a karrierjét, de azt mondja, vannak más lehetőségei is.

Pastor Maldonado a második évét futja a Williamsnél. Tavaly mindössze egyetlen soványka pontot szerzett, idén viszont a győzelem is összejött neki a Spanyol Nagydíjon. A következő célja az, hogy megnyerje az összetett pontversenyt. "Nagyon örülnék, ha megnyerném a bajnokságot ezzel a kiváló csapattal, amely lehetőséget adott nekem az F1-be való bekerülésre" - nyilatkozta az EFE hírügynökségnek. Erre minden bizonnyal leghamarabb csak jövőre lesz reális lehetősége, hiszen jelenleg 135 pont a hátránya Fernando Alonso mögött.

A venezuelai pilóta "legendásnak" és "nagy múltúnak" nevezte a Williamst, amelynél szívesen folytatná pályafutását. "Kétségtelen, hogy szeretnék itt maradni egy darabig, még legalább egy évig" - közölte, ugyanakkor hozzátette, még nem írt alá 2013-ra. Mint elmondta, ha esetleg nem jön össze az újabb szerződés a grove-i istállóval, válogathat további opciók közül is.

A Williams csapatvezetését többen kritizálták az elmúlt időben a fiatal versenyzőpáros miatt, mivel sokan úgy vélik, hogy Maldonado és Bruno Senna nem hozta ki a maximumot az FW34-es autóból. Legutóbb például a csapat előző pilótája, Rubens Barrichello jelentette ki, hogy a Williams többre lenne hivatott az idén. Maldonado esélyeit a szerződéshosszabbításra a sok balesete és büntetése is rontja.

KAPCSOLÓDÓ CIKK