Vágólapra másolva!
A csapatok szervezetének jelenlegi első embere nem indul a következő választáson, szerinte úgy egészséges, ha három év után más tölti be a pozíciót.

Martin Whitmarsh 2009 vége óta tölti be a Forma-1-es csapatok érdekvédelmi szervezetének (FOTA) elnöki pozícióját, most azonban kijelentette, a következő választásokon már nem szeretné jelöltetni magát. A McLaren csapatfőnöke így is a vártnál tovább maradt a poszton, hiszen az eredeti tervek szerint évente változott volna az elnök személye. Whitmarsh szerint jót tesz a Forma-1-nek, ha jövőre új vezére lesz a FOTA-nak.

"Nem fogok önként jelentkezni rá" - nyilatkozta az Autosportnak. "Szerintem ez így egészséges, azt hiszem, már körülbelül három éve vagyok elnök. Az lenne a megfelelő döntés, ha most valaki más vállalná magára a feladatot. Úgy gondolom, a csapatoknak kell meghozniuk a döntést."

Whitmarsh úgy érzi, elégedett lehet a FOTA és a McLaren élén végzett munkájával. "Mindegyik szerepemben foglalkoztat a Forma-1 sorsa. Azt hiszem, a McLaren kivételesen jó résztvevője ennek a sportnak" - vélekedett. "A FOTA-val megpróbáltunk új színt vinni a Forma-1-be, stabilabbá tenni a helyzetét, és megoldani az összes résztvevő problémáját. Akármi történik ezután, továbbra is szeretnénk ezt folytatni. Ennek ellenére úgy gondolom, valaki másnak kell átvennie ezt a szerepet."

A brit egyelőre nem gondolkozott azon, ki helyettesíthetné őt az elnöki pozícióban. Miután 2011-ben több csapat is otthagyta a szervezetet, a FOTA-nak jelenleg hét tagja van, a McLaren, a Mercedes, a Lotus, a Williams, a Force India, a Caterham és a Marussia. Whitmarsh támogatná a mercedeses Ross Brawn és a lotusos Eric Boullier jelölését, de még nem foglalkozik ezzel.

"Ez még távoli. Tíz verseny van hátra, most erre és más ügyekre koncentrálok. Meglátjuk, mi történik, de én azt fogom javasolni, hogy most valaki mást jelöljenek, ne engem - másoknak is meg kell adnunk a lehetőséget."