Vágólapra másolva!
A csapat szívesen maradna a Ferrari ügyfele, de nem vetik el az ötletet, hogy esetleg beszállítót cseréljenek 2014-től, a turbókorszak visszatérése után.

A Sauber 1997 óta Ferrari-motorokkal versenyez a Forma-1-ben, a kapcsolat több korszakon átívelt az erőforrásokra vonatkozó paramétereket tekintve. 2014-től érkeznek az 1,6 literes, hathengeres turbómotorok a Forma-1-be, és a Sauber ügyvezetője, Monisha Kaltenborn szerint kézenfekvőnek tűnik, hogy a csapat először a jelenlegi beszállítót vizsgálja meg alternatívaként a szerződés ügyében.

"Még semmi sincs véglegesítve, de az lenne a logikus lépés, ha elsőként a jelenlegi motorszállító partnerünkkel tárgyalnánk, mert hosszú ideje tart a kapcsolatunk" - idézte az Autosport Kaltenbornt , aki hozzátette, nem kizárólag a Ferrarival képzelik el a jövőt. "Még minden nyitott" - mondta. "A független csapatok kijelentették, hogy a pénzügyi részleteket fontosnak tartják. Nem akarjuk, hogy visszatérjenek azok az idők, amikor a jelenleginél sokkal nagyobb összeget kellett fizetni a motorokért."

"Olyan megoldásra van szükség, amely az ügyfelek és a gyártók számára egyaránt méltányos. Meg kell nézni, hogy mit lehet tenni az árakkal és a fejlesztési költségekkel." A Sauberen kívül jelenleg a Toro Rosso is a Ferraritól vásárol motort.

Jövőre még a Ferrari motorjai hajtják majd a Sauber autóit, de hogy a pilótafülkében kik foglalnak helyet, azt még nem tudni. Kaltenborn megdicsérte a Kamui Kobajasi-Sergio Pérez párost, és utalt rá, hogy megtartják őket 2013-ra. "A pilótáink kiváló munkát végeztek télen, hogy kijavítsák a gyengeségeiket az autóban. Jövőre hasonló stratégiát fogunk követni, nem lesz drasztikus változás. Nem kell mindent újrakezdeni" - nyilatkozta. "Egyetlen évre szoktuk előre meghatározni a felállást, és nem gondoljuk, hogy sietnünk kellene. Biztosan nem születik döntés a közeljövőben."

A hírek szerint elsősorban Kobajasi aggódhat a helyéért, bár a teljesítménye nem marad el jelentősen Pérezétől. A japán versenyző 2010, a mexikói 2011 óta szolgál a Saubernél.