Vágólapra másolva!
Bár többek között Kimi Räikkönen és Jenson Button neve is felmerült a Ferrari jövő évi felállással kapcsolatban, Stefano Domenicali utalt arra, hogy elég egy világbajnok a csapatban, ezért kifejezetten másodhegedűst keresnek Fernando Alonso mellé.

Továbbra is a Ferrari 2013-as pilótafelállása az egyik legnépszerűbb téma a sajtóban, szinte naponta jelennek meg újabb híresztelések arról, ki lehet a gyengébb teljesítménye miatt vélhetően távozni kényszerülő Felipe Massa utóda. Az olaszok rendre azzal hárítják el a kérdéseket, hogy még bőven van idejük dönteni, és egyelőre arra koncentrálnak, hogy Massa egyre jobb formába kerüljön.

Sokáig Sergio Pérezt tartották a Ferrari első számú kiszemeltjének, az utóbbi napokban azonban két világbajnok, Kimi Räikkönen és Jenson Button neve is felmerült. Bár a Magyar Nagydíj hétvégéjén mind a Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali, mind Räikkönen pletykának minősítette a találgatásokat, azt egyikük sem tagadta egyértelműen, hogy érdekelné őket a közös jövő. A finn 2007-ben a Ferrari színeiben lett világbajnok, s bár két évvel később vitatott körülmények között, nem túl barátságos viszonyban vált el a csapattól, most azt nyilatkozta, szép emlékeket őriz az ott töltött időkről. A szerződése alapján 2013 végéig a McLarenhez kötött Button is kitérő választ adott arra a kérdésre, hogy a Ferrari felvette-e vele a kapcsolatot.

Domenicali azonban a német Sky csatornának nyilatkozva utalt arra, hogy Fernando Alonso mellé nem olyan versenyzőt keresnek, aki a csapaton belül egyenrangú ellenfele lehetne a spanyolnak. "Mindig ez volt a Ferrari hozzáállása: legyen egy nagyszerű bajnokunk, és egy másik nagyon jó versenyzőnk, aki meg tudja közelíteni az ő teljesítményét" - magyarázta. A Ferrari a múltban rendkívül sikeres volt a hasonló pilótafelállásokkal, Michael Schumacher és Rubens Barrichello 2000 és 2005 között tartó együttműködése alatt öt egyéni és öt konstruktőri világbajnoki címet szereztek.

Forrás: Farkas Péter [origo]

Az El Mundo Deportivo című spanyol lap szerint viszont a Ferrari mindenképpen olyan versenyzőt keres, aki Massánál eredményesebb lehet, így az sem kizárható, hogy valóban Räikkönennel tárgyalnak. Anyagi szempontból ugyanis fontos, hogy a Ferrari a konstruktőri világbajnokságban is előkelő helyen végezzen, most azonban - Alonso 40 pontos előnye ellenére - csak a negyedik helyen állnak a csapatok között. Anyagilag így a Ferrari és Räikkönen is jól járhatna a váltással, a finn állítólag megduplázhatná jelenlegi, 5 millió eurósra becsült fizetését.