Vágólapra másolva!
A finn a második helyet szerezte meg a hungaroringi szabadedzéseken, Romain Grosjean viszont összetörte a Lotus orrkúpját.

Kimi Räikkönen a Magyar Nagydíj pénteki szabadedzésein is tesztelte a dupla DRS-t, s bár azt nem árulta el, hogy az eszköznek köszönhető-e a gyorsasága, a délutáni gyakorláson a második legjobb köridőt autózta Lewis Hamilton mögött. A finn elégedetten nyilatkozott az edzések után, szerinte a Lotus futamról futamra jobban szerepel.

"Az elmúlt néhány futam során sikerült javítanunk az autóm beállításain, most már viszonylag elégedett vagyok vele. Kis lépésekben fejlődünk, de legalább folyamatosan, és a megfelelő irányba haladunk. Még csak péntek van, de remélem, holnap is jó napunk lesz" - jelentette ki a Hamiltontól kevesebb mint két tizeddel elmaradó finn.

Csapattársa, Grosjean kevésbé lehetett boldog, délután ugyanis összetörte autójának orrkúpját, amikor a sikán után lecsúszott a pályáról, és a füvön már nem tudta irányítani a Lotust. "A második edzésen elkövettem egy hibát, a 7-es kanyar kijáratánál túl szélesen fordultam, és nekiütköztem a falnak - ezért bocsánatot kell kérnem a srácoktól. Az viszont pozitívum, hogy a beállítások tekintetében sikerült előrelépnünk" - nyilatkozta az edzés után.