Társoldalunk:

Maldonadót nem érdeki, mint mondanak róla a többiek

Pastor Maldonadót nem érdekli, hogy a többi versenyző túl agresszívnek tartja, ugyanakkor elismeri, hogy egyenletesebben kell teljesítenie, miután idén még csak két versenyen szerzett pontot. Sergio Pérez megbánta, hogy Silverstone-ban lehülyézte a venezuelait, de továbbra is túl agresszívnak tartja egykori GP2-es ellenfelét.

A Spanyol Nagydíjon aratott győzelmétől eltekintve Pastor Maldonado idén eddig csak a Kínai Nagydíjon szerzett pontot, amikor a nyolcadik helyen futott be. 29 pontjával így a 10. helyen áll a világbajnokságban.

A legutóbbi két futamon is sok pontot szerezhetett volna, de Valenciában Lewis Hamiltonnal, Silverstone-ban pedig Sergio Pérezzel ütközött. Közvetlenül az utóbbi eset után a mexikói versenyző erősen felindult állapotban nyilatkozott Maldonadóról, "hülyének" és "közveszélyesnek" nevezte. Ebben nyilván benne volt az is, hogy idén már másodszor ütköztek össze.

Pérez utólag bevallotta, hogy akkor elragadták az érzelmei, mivel az ütközés miatt fel kellett adnia a Brit Nagydíjat. Abból azonban nem enged, hogy Maldonadónak változtatnia kellene a hozzáállásán. "Ez egy szükségtelen ütközés volt" - nyilatkozta Pérez. "Mérges voltam abban a pillanatban, és talán olyan dolgokat is mondtam, amelyeket nem szerettem volna."

"Nagyon jó volt a tempónk, versenyképesek voltunk, biztos vagyok benne, hogy harcolhattunk volna a legjobb ötbe kerülésért. Onnantól kezdve meg soha nem lehet tudni, talán a dobogó is elérhető lett volna, de akárhogy is, jó helyzetben voltunk" - folytatta Pérez.

Amikor arról kérdezték, hogy ha ismét egy hasonló lehetőség adódna Maldonadóval szemben, akkor újra megpróbálná-e a külső íven megelőzni, így felelt: "Manapság a Forma-1-ben támadni kell, nincs túl sok lehetőség. Ha tehát esélye van az embernek az előzésre, meg kell ragadnia."

"Pastor nagyon agresszíven vezetett, ez már több volt, mint sima agresszió. Szerintem változtatni fog a stílusán, mert ő egy nagyon intelligens versenyző és gyors is. Ezért van a Forma-1-ben. Talán már rájött, hogy túl sok pontot dobott el magától a rámenőssége miatt" - tette hozzá a sauberes.


Amikor elmondták neki, hogy Maldonado úgy nyilatkozott, nem fog változtatni a stílusán, Pérez így folytatta: "Véleményem szerint nem kell változtatnia a stílusán, de el kell gondolkodnia azon, hogy miért kap olyan sok megrovást és büntetést. Végülis rajta áll a döntés, ha meg akarja tartani a stílusát, akkor ezt elfogadom."

Maldonado szerint mindent tisztáztak, amikor találkoztak Pérezzel a verseny után Silverstone-ban. (A venezuelait egyébként 10 ezer euróra büntették és megkapta a második megrovását is az eset után.) "Két-három percet beszéltünk, miközben a sportfelügyelőkhöz igyekeztünk. Minden világos. Mindenki látta, hogy elvesztettem az irányítást az autó felett, semmi szándékosság nem volt benne, annak ellenére sem, hogy ő volt ott" - nyilatkozta a Spanyol Nagydíj győztese Pérezről.

"Nagy ellenfelek voltunk a múltban, különösen a GP2-ban, és most újra. Értem az álláspontját: éhes volt a sikerre, kiesett a versenyből, de azt se felejtsük el, hogy én is kiestem. Nem azért vagyok itt, hogy vitatkozzak, hanem hogy versenyezzek, hogy a csapatomat a csúcsra juttassam, és hogy keményen dolgozzak velük. Nem számít, hogy mit mond a többi versenyző" - folytatta Maldonado.

Forrás: Williams
Maldonado Silverstone-ban

A Williams venezuelai pilótája most bevallottan arra koncentrál, hogy jó tempóját végre további pontokra váltsa. "Igen" - válaszolta az Autosport azon kérdésére Hockenheimben, hogy most a kiegyensúlyozottság élvez-e prioritást nála. "Idén eddig nem voltunk túl kiegyensúlyozottak különböző okokból."

"Hibáztam párszor, a legnagyobbat Ausztráliában, amikor az utolsó körben kicsúsztam, pedig a hatodik helyen haladtam. Az utóbbi pár versenyen is elkövettem hibákat, de még sok verseny van hátra. Fejlődnünk kell és tanulni ezekből a hibáinkból" - folytatta.

"Meg kell találnunk néhány olyan pontot, amelyek segíthetnek visszakapaszkodni, de még van elég verseny, hogy ezt megtegyük. Mindennek össze kell jönnie, az elmúlt futamokon ez nem így történt. Ha esélyem lesz, megragadom, de ki fogom értékelni az adott szituációt" - fejezte be Maldonado.

KAPCSOLÓDÓ CIKK