Vágólapra másolva!
A Forma-1-et három napon át testközelből átélni olcsóbb, mint meghallgatni egy menő együttes koncertjét. Milyen jegyet vegyünk, honnan nézzük a versenyt, mikor induljunk el, mit vigyünk magunkkal a Hungaroringre? Szurkolói kisokos a Magyar Nagydíj előtt.

Szöveg: Török Dorottya és Vörös Kata

Jegyvásárlás

A futam előtti héten online jegyvásárlásra már nincs lehetőség, így aki most szeretne belépőt venni, az Ostermann Kft. Apáczai Csere János u. 11. szám alatti irodájában, illetve országszerte az IBUSZ irodákban megteheti. Érkezéskor a pálya jegypénztárában is azonos áron vásárolhatók belépők, ez esetben azonban előfordulhat, hogy lecsúszunk a kiszemelt jegytípusról. Az árak szokás szerint nagyon széles skálán mozognak: pénteken már néhány ezer forintért beleszippanthatunk a benzingőzbe, de 1 millió forint körüli összeget is otthagyhat az, aki luxuskörülmények között, pezsgőt kortyolgatva szeretné élvezni a hétvégét a Paddock Clubban.

A jegyeket vasárnapra vagy az egész hétvégére vásárolhatjuk, utóbbi sokkal jobban megéri, hiszen árban minimális a különbség. Legolcsóbban természetesen az állóhelyekhez juthatunk hozzá, ezek 90 euróba kerülnek a hétvégére, 29 euróval többért pedig már a legolcsóbb ülőhelyekre is befizethetünk. A legdrágább tribünjegyek 450 eurót kóstálnak. 14 év alatti gyerekek számára a hétvégi jegyek 50%-os áron vásárolhatók meg, a részletes árlista itt található. A tribünjegyekhez egyébként ingyenes parkolóhely is jár, 4 SuperGold jegy vásárlása esetén pedig a SuperGold parkoló mellett a forgalmat kikerülő VIP út használatára is lehetőség van.

Forrás: MTI/H. Szabó Sándor

Kedvezményes jegyek

Kis utánajárással a magyar szurkolók idén is hozzájuthatnak kedvezményes jegyekhez. Az egész hétvégére legolcsóbban a Forma1Club-on keresztül lehet jegyet váltani, az eredeti ár kevesebb mint feléért. Állójegyet felnőttek részére 10 ezer, gyerekek részére pedig 7500 forintért vehetünk. Ebben a konstrukcióban ülőjegyet is válthatunk a klubtribünre (Silver4 lelátó) 28 ezer illetve 14 ezer forintért.

Aki csak egy napra látogatna ki, az péntekre most 3000, szombatra 4900, vasárnapra pedig 9990 Forintért vásárolhat belépőt - utóbbi mellé ingyenesen igénybe vehető a tömegközlekedés az ország bármely pontjáról egészen a pályáig. Ehhez mindössze az Ostermann Kft. oldalán kell egy kupont igényelni, amit kinyomtatva bármelyik IBUSZ irodában megvásárolhatjuk a kedvezményes belépőket. Érdemes azonban tudni, hogy ezek a jegyek a többivel ellentétben nem érvényesek a csütörtöki bokszutca-látogatásra.

Speciális ajánlatok

A kedvezményes jegyeken kívül néhány különleges ajánlat is válaszható. A Gold3 tribünre vásárolt hétvégi jegyekhez például minden nap jár ebéd, és egy fél liter sör vagy üdítő. A Gold5 tribünre szóló vasárnapi jegyekkel pedig egyúttal az esti Bryan Adams koncertre is meghívót kapunk a Papp László Sportarénába. Lehetőség van kombinált jegyek vásárlására is, amelyekkel minden nap más helyen ülhetünk: a három különböző kanyar magában foglaló belépő sajnos már elfogyott, a Start-Finish Duo azonban még elérhető: ezzel pénteken és szombaton a fedett SuperGold lelátó kényelmét élvezhetjük, vasárnap pedig a Gold3 tribünről nézhetjük a versenyt.

Hova üljünk, hova álljunk?

Az első döntés, amit meg kell hoznunk, hogy álló- vagy ülőhelyet választunk. A tribünökről általánosságban elmondható, hogy hosszabb pályaszakaszra nyújtanak rálátást, a legjobb kilátás természetesen a célegyenes feletti lelátókról kínálkozik. Azonban a pénztárcakímélő állóhelyek sem okoznak csalódást - ezekkel ugyanis szinte bárhonnan nézhetjük a pályát. Az igazán jó helyekért ugyan már reggel 6-7 körül érdemes kizarándokolni a Hungaroringre, ami egyébként csak elsőre hangzik ijesztőnek, a reggeli betétfutamok miatt ugyanis már 8-9 körül megindul a mozgolódás a pályán, így nem kell sokáig unatkozni.

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Az állójeggyel rendelkezők kedvenc helyre rendszerint a rajtrács feletti füves domb, illetve a célegyenes vége feletti rész, ahol az utat szegélyező drótkerítés mellett vernek sokan tábort. Utóbbi előnye, hogy a futam leintése után innen engedik be a szurkolókat a pályára, a dobogó alatti ünneplésre - aki ezt veszi célba, jobban teszi, ha futócipőben indul útnak vasárnap, ugyanis a célegyenesben komoly sprint megy a legjobb helyekért. Bár messze van innen, mégis érdemes elcaplatni a pálya szemközti oldalához, mert a sikánnál és az azt követő bal/jobb kombinációnál, valamint az Alesi-kanyarnál érezhető át a legjobban a Forma-1-es autók észbontó kanyartempója. Bár valójában a 4-es számú (Mansell-) kanyar a leglátványosabb, annak a közelébe a nézők sajnos nem mehetnek. A reggeli órák egyébként tökéletesek arra, hogy mindenki megtalálja a neki leginkább tetsző helyet, de azt a megoldást is érdemes kipróbálni, hogy a szabadedzések alatt sétálunk a pálya mentén, mert így vehetjük szemügyre a legtöbb szituációban az autókat. Akkor még a tömeg sem vészes. Az időmérőre és a versenyre viszont már célszerű korán lecövekelni a megfelelő ponton.

Forrás: Hungaroring

A tribünök közül egyedül a SuperGold fedett, ahonnan egészen az első kanyarig ellátni, a mellette elhelyezkedő Gold 1, 2 és 3 szektorokban ülők viszont közelről figyelhetik a rajtrácson folyó munkálatokat, a legszélső Gold 1 tribünről pedig a dobogóra és az élcsapatok bokszaira is remek kilátás nyílik. A legolcsóbb Silver1 és Silver8 lelátók hátránya, hogy a pálya hátsó részén, a főutcától távol helyezkednek el, így ide csak annak érdemes jegyet venni, aki hajlandó feladni a jobb látványt és a nyüzsgést az olcsó ülőhely érdekében.

Programok

Bokszutca-látogatás

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is lehetőség van bepillantani a kulisszák mögé a bokszutca-látogatáson, amelyen bármilyen érvényes jeggyel (kivéve a fent felsorolt kedvezményes napijegyeket) részt vehetünk. Idén csütörtök délután 16.00-tól 19.00 óráig nyitják meg a bokszutcát a nagyközönség számára. Ide mindig érdemes egy-két órával előbb érkezni, a bokszutca szűkösségéből és a tömeg méretéből adódóan ugyanis a szervezők igyekezete ellenére minden évben hatalmas tumultus alakul ki.

A várakozás óráira érdemes némi itallal, hidegélelemmel és egy jó nagy adag türelemmel készülni. Megéri várni, hiszen ilyen közel máskor nem kerülhetünk a Forma1-hez: az orrunk előtt tolják be a garázsba az autókat, és néhány méterről figyelhetjük a bokszban folyó szorgos munkát. Ha szerencsénk van, néhány pilótát is elcsíphetünk, ők ugyanis a versenyzői eligazítás és a sajtótájékoztató miatt szinte az egész csütörtököt a pályán töltik.

Betétfutamok

Bár a hétvége középpontjában a Forma-1 áll, a királykategória mellett a GP2, a GP3 és a Porsche Supercup mezőnye is ellátogat a pályára. Az alsóbb kategóriák mindig szoros és izgalmas versenyt hoznak, és a reggeli GP3 futamokért különösen érdemes korán kelni, hiszen a hétvége egyetlen magyar indulója, Kiss Pál Tamás is ebben a sorozatban méretteti meg magát. A fiatal reménységnek tavaly nem hozott szerencsét a hazai pálya, és idén még a futamgyőzelem is várat magára, így különösen szüksége lesz a hazai szurkolók támogatására.

A GP2 mezőnyét is érdemes figyelni, hiszen ők már valóban az F1 előszobájában toporognak. Elég csak egy pillantást vetnünk az elmúlt évek bajnokainak névsorára: 2011-ben Romain Grosjean, 2010-ben Pastor Maldonado, 2009-ben Nico Hülkenberg, 2006-ban pedig egy bizonyos Lewis Hamilton nyerte a sorozatot. Ugye őket már nem kell bemutatni? Nem véletlen, hogy a mostani élmezőny tagjai, Esteban Gutiérrez, Luiz Razia, Davide Valsecchi vagy Giedo van der Garde például egy-egy pénteki edzésnapon vagy teszten már mind lehetőséget kaptak valamelyik F1-es csapatnál.

Afterparty

A hétvége lezárásaként idén negyedik alkalommal kerül megrendezésre a Magyar Nagydíj hivatalos afterparty-ja, ahol a magyar futamot követő nyári szünetnek köszönhetően rendszerint néhány versenyző is tiszteletét teszi. Ennek megfelelően a zenét is két egykori F1-es szolgáltatja: a dj pult mögé Jaime Alguersuari és Szakon Jamamoto is beáll majd, akik az autóversenyzés után most inkább zenei téren bizonygatják tehetségüket. Elég mélyen a zsebébe kell nyúlni azonban annak, aki az egykori Toro Rosso reménység zenéjére akar bulizni: a legolcsóbb beugró annyiba kerül, mint egy hétvégi állójegy a Hungaroringre.

Hogyan juthatunk ki a pályára?

Autóval

Érdemes minél korábban indulniuk azoknak, akik autóval utaznak a Hungaroringre, reggel 8 óra után ugyanis egyre többen szeretnének kijutni a Budapest központjától körülbelül 20 kilométerre fekvő pályára, ami gyakran fennakadáshoz vezet a közlekedésben, és a parkolóhelyekre beállni is viszonylag sok időbe telhet. Budapestről legegyszerűbben az M3-as autópályáról közelíthető meg a pálya, amelyet a 20. kilométerkőnél található lehajtósávnál kell elhagyni, majd a táblákat követve, Mogyoród községen át érhetünk el a Hungaroringhez. Szinte az egész pálya környékén füves parkolókat alakítottak ki, így a később érkezők számára is jut hely, érdemes azonban a "Gratis" felirattal jelzett ingyenes parkolókat keresni. Három helyen nem kell fizetni a parkolásért: a 7-es és a 8-as, valamint a 6-os és 7-es kapuk között található füves területen, a pálya túlsó felén pedig a 2-es és a 3-as kapu mögötti parkolóban. A fizetős parkolóhelyek átlagosan 1500 forintba kerülnek egy napra.

Forrás: MTI/H. Szabó Sándor

Busszal

Az elmúlt évekhez hasonlóan péntektől vasárnapig ingyenes buszjáratok indulnak az Árpád híd pesti hídfője és a Mogyoród központjában található Templom tér között. A szolgáltatást bárki térítésmentesen igénybe veheti, aki érvényes F1-es belépőjeggyel rendelkezik. További felszállási lehetőségeket biztosítanak Újpest-Városkapunál, a Megyeri úton a Tungsram gyár előtt, a Fóti úton és a Bagaria utcában is. A buszok a pálya irányába reggel fél 8-tól, visszafelé pedig délelőtt 11 órától indulnak. Pénteken és szombaton 19 órakor, vasárnap pedig 17:30-kor lehet utoljára busszal elhagyni a pályát. A járatok sűrűsége változó, szombat és vasárnap reggel 6-8 percenként indítják a buszokat, kora délután viszont csak 30 percenként - ennél hosszabb várakozási időre azonban egyik nap sem kell számítani. A mogyoródi Templom tértől még séta vár a szurkolókra, melynek hossza attól függ, hogy melyik kapunál tudnak bejutni a pályára - a főbejáratig mintegy 15-20 perces gyaloglásra kell számítani.

Idén először a gödöllői vasútállomásról is indulnak ingyenes buszok vasárnap az "Egyenesen a Hungaroringre" fantázianevű kedvezményes jegyek tulajdonosainak, akik a BKK és a Volán járatait is ingyenesen igénybe vehetik.

Forrás: Hungaroring

HÉV-vel

A Hungaroring az Örs vezér teréről induló gödöllői HÉV-vel közelíthető meg, hosszabb sétára kell azonban számítania annak, aki ezt a közlekedési formát választja. Érdemes az alapján kiválasztanunk, hol szállunk le a vonatról, hogy melyik kapun tudunk bemenni a pályára. A Forma1Club által árusított kedvezményes állójegyekkel például az 5-ös kapun biztosított a belépés, a pályának ezt a részét Szilasliget HÉV-állomásától, a falun keresztül lehet a legkönnyebben - körülbelül 35-40 perces sétával - megközelíteni. Mogyoród állomástól, a falu központján áthaladva szintén körülbelül 40 perces közúti sétával érhető el a pálya túlsó fele, például a főbejárat.

Taxival

A Magyar Nagydíj hivatalos személyszállítója a TAXI 4 és a 6X6 Taxi. A szolgáltatás igénybevételével gyorsan és kényelmesen lehet kijutni a helyszínre, a VIP út használatával 30 percet vesz igénybe az út a belvárostól. Az árak egységesek, Budapest bármely pontjáról 9900 forintba kerül a szállítás.

Helikopterrel

A tehetősebb szurkolók helikopterrel is kijuthatnak a pályára, több cég (Helipest, FLY 4 LESS, Hidroplan Nord Kft) is indít járatokat a Magyar Nagydíj idején. Az árak 40 ezer és 150 ezer forint körül változnak.

Mit vigyünk magunkkal?

Érdemes áttekinteni, mire lehet szükségünk a Hungaroringen eltöltött hétvége során, és mi az, amiről - bár hasznosnak tartanánk - valószínűleg le kell mondanunk. Ételből, italból bármennyit be lehet vinni, és ajánlott is egész napra felszerelkezniük azoknak, akik nem szeretnének a bolti árak többszöröséért fogyasztani. Mivel az előrejelzések szerint meleg, napsütéses időre számíthatunk, és a lelátók többsége semmilyen védelmet nem nyújt a napsugárzás ellen, jó, ha van nálunk naptej, napellenzős sapka. A nagyobb méretű, felállítható napernyőket nem szabad bevinni a pályára. A célnak az esernyő is megfelel, amit amúgy is érdemes magunkkal vinnünk, hiszen bármikor jelentkezhet zápor, zivatar.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Akiknek állóhelyre szól a jegyük, vihetnek magukkal plédet, kisebb párnát, leülni ugyanis csak a fűre, vagy a poros, rossz idő esetén sáros földre tudnak. Kisszéket a napernyőhöz hasonlóan nem szabad bevinni a pálya területére. Az érzékenyebb fülű nézőket zavarhatja az egész nap köröző autók hangja, nekik érdemes füldugót beszerezniük, ezt egyébként a pálya környékén is árusítják körülbelül 500 forintért. A pályától távolabb eső állóhelyekről gyakran nem lehet rendesen látni a kivetítőket, így távcső segítségével tájékozódhatunk az aktuális eredményeiről, bár a Hungaroringre nemrég új, állandó LED-falakat telepítettek.

Étel-és italárak

Természetesen az sem marad étlen-szomjan, aki nem készült előre ennivalóval. A pálya területén belül számos standon vásárolhatunk különféle, helyben készült fogásokat (a legtöbb helyen kapható gyros, hamburger, hotdog, hasábburgonya, grillezett húsételek, sült kolbász, különböző magyaros ételek), azt azonban fontos tudni, hogy az árakat nem az átlagos magyar pénztárcákhoz szabták. Bár helyszínenként 100-200 forintos különbségeket tapasztalhatunk, a legtöbb helyen 1500 forint körüli összegért kapunk sült krumplit vagy egy darab kolbászt, 4000-et kérnek el a gyros tálért, és hamburgert is nehezen szerezhetünk 2500 forint alatt. A kiadósabb ételeken kívül természetesen árulnak fagyit (körülbelül 250 forint egy gombóc), jégkrémet és egyéb édességeket is.

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Italokból is nagy a választék, a legnépszerűbb a sör, az üdítőital és az ásványvíz. Egy korsó sörért az elmúlt években akár egy ezrest is elkértek, ez azonban idén megváltozik, a nézők panaszára reagálva ugyanis idén legfeljebb 600 forintba kerülhet. Hideg ivóvízhez egyébként ingyen hozzá lehet jutni a lelátók mellett, a pálya több pontján kihelyezett mosdóhelyiségekben, és a WC használatáért sem kell külön fizetni.

Hol vehetünk szurkolói kellékeket?

Már a pálya felé haladva is számos útszéli árussal találkozhatunk, akik kedvezményes áron kínálnak a csapatok logóival ellátott pólókat, zászlókat, sapkákat, és szinte minden elképzelhető tárgyat, a telefontokoktól a makettautókon át a jegyzetfüzetekig. Akik azonban biztosan minőségi árut szeretnének vásárolni, a pálya területén belül található, hivatalos szurkolói boltokban keressenek relikviát. Itt, a Super Gold tribün mögött kialakított "piacon" kizárólag eredeti termékeket árulnak, míg a pálya kapuin kívüli árusoknál hamis árucikkekbe is belefuthatunk. Egy hivatalos csapatpóló körülbelül 15 ezer forintba, egy sapka 9000 forintba kerül. A kinti árusoknál ezekhez némileg olcsóbban juthatunk hozzá, ők ráadásul gyakran kínálnak a korábbi szezonokból - akár az 1980-as évekből - származó termékeket is, míg a benti, hivatalos standokon általában csak az aktuális szezon ruházati cikkeit lehet megvásárolni. Ezen a területen egyébként egész hétvégén zajlik az élet, az érdeklődők Forma-1-es szimulátort is kipróbálhatnak, vagy közelről szemügyre vehetik a Pirelli által kiállított F1-es abroncsokat, a gyerekek pedig ugrálóvárban szórakozhatnak.