Vágólapra másolva!
A McLaren sportigazgatója, Sam Michael szerint nem fog megismétlődni az Európa Nagydíjon, Hamiltonnal történt bokszutcai baki, mivel azóta alaposan letesztelték az új típusú emelőt.

Bár az elmúlt versenyen a McLarennek sikerült megdöntenie a kerékcsererekordot (2,6 másodperc alatt cseréltek először kereket Lewis Hamilton autóján), a második kerékcsere annál rosszabbul sikerült. A 2008-as világbajnoknak 14 másodpercig kellett ekkor a bokszban rostokolnia, az új oldalsó emelő hibája miatt. A McLaren azóta módosított az oldalsó emelőn, hogy kiküszöbölje a hibalehetőségeket.

"Azonosítottuk a hiba okát, és a terveket módosítottuk" - nyilatkozta Sam Michael, a McLaren sportigazgatója. "E héten hétfőn 800 kerékcserét teljesítettünk, az emelőrendszer bármiféle hibája nélkül."

"Egy versenyhétvégén nagyjából 50 kerékcserét hajtunk végre, ha a szabadedzéseket is beleszámoljuk, így hétfőn körülbelül 16 nagydíjhétvégényi mennyiséget teljesítettünk. Úgy hisszük, megoldottuk, de legalábbis alaposan körüljártuk az új emelő kérdését Silverstone előtt. Ha mégis hibázni fogunk, legalább elmondhatjuk majd, hogy mindent megtettünk, ami lehetséges volt. Erről szól a mérnöki munka" - tette hozzá a Williamstől tavaly év végén átcsábított vezető.

A McLaren rengetegszer hibázott már az idén a kerékcseréknél, amire magyarázatot jelenthet egy sor új technológia, az oldalsó emelő, a felnibe integrált kerékanya és a nyalókát helyettesítő jelzőlámpa-rendszer bevezetése.

"Az egyenletesség a fő célunk. Nem a leggyorsabb kerékcserét szeretnénk elérni, hanem a leggyorsabb átlagot. A belső célunk az, hogy mindig elérjük a három másodperc alatti átlagot a versenyeken" - tette hozzá. "Az összes technológia, amelyet bevezettünk, inkább ezt a célt szolgálja, és nem a gyorsaság fokozását" - tette hozzá Michael. "Néha gyorsultunk is, de nem erre koncentráltunk. Az idén felfuttattuk a személyzet számát, és az új technológiák behozatalát is, sok új alkatrészt vezettünk be" - folytatta.

"A fejlesztőmunka természetéből fakad, hogy néha hibázik az ember, ahogy ez velünk is történt Valenciában. Mechanikai jellegű hiba volt, nem a kerékcserét végzők tehettek róla. Ha megnézik a többi csapatot, páran közülük előbb vezettek be néhányat ezekből az alkatrészekből, és ők is hasonló dolgokon estek át, néhányan még mindig küszködnek" - fejezte be Michael.