Vágólapra másolva!
Titkon győzelemben reménykedett Kimi Räikkönen az Európa Nagydíj előtt, így nem rejtette véka alá a csalódottságát, amikor a második helyen ért célba. Csapattársa, Romain Grosejan a második helyről esett ki műszaki hiba miatt. A francia úgy véli, a győzelmet szalasztotta el.

Kimi Räikkönen szerint a Lotusnak elég gyorsnak kellett volna lennie a győzelemhez Valenciában. Sokan titkos esélyesként kezelték az arany-fekete csapatot az Európa Nagydíj előtt, mert köztudottan ők alkalmazkodnak a legjobban a forró aszfalthoz, Bahreinben például remekül mentek, nagyrészt azért, mert az E20 kevéssé koptatja a gumikat.

A finn a verseny második felében sokáig Lewis Hamiltonnal csatázott a második helyért, végül meg tudta előzni a britet, de az élen álló Fernando Alonso akkor már túl messze volt."Ma nem volt meg a gyorsaságunk hozzá, hogy a győzelemért harcolhassunk" - vallotta be Räikkönen a verseny végén. "A végén a második hely rendben volt, de valójában nyerni akartunk."

A finn a rajt után összeakadt Maldonadóval, ezért a hatodik helyre csúszott vissza. " Jól rajtolunk, Pastor (Maldonado) azonban feltartott az első jobbkanyarban, ezért vesztettem pár helyet" - nyilatkozta. "Onnan jól visszakapaszkodtunk, elég keményeket csatáztunk többekkel - előztem, és engem is előztek."

Räikkönen a verseny végén sokáig Lewis Hamiltonnal csatázott, akit végül sikerült is megelőznie három körrel a leintés előtt. "Megelőztem volna már korábban, ha tudom. Nem vártam az utolsó vagy az utolsó előtti körre, egyszerűen csak nem volt meg hozzá a tempóm. Meg kellett várnom, amíg elfogynak a gumijai"- tette hozzá.

Forrás: Lotus
Kimi Räikkönen

Korábban viszont Hamilton előzte meg őt (aztán elrontott kerékcseréje miatt esett vissza), amire a finn így emlékezett: "A Safety Car után nem tudtam elég gyorsan felmelegíteni a gumikat, és hibáztam is egy kicsit a híd után az újraindítás utáni körben. Tulajdonképpen hagytam, hogy (Hamilton) megelőzzön."

Csapattársa, Romain Grosjean a rajtot követően Räikkönen előtt haladt, és Vettel kiesése után úgy tűnt, komoly esélye lehet megnyerni a futamot. Pár körrel az újraindítás után azonban ugyanúgy generátor-problémája lett, ahogy Vettel Red Bulljának is, és hozzá hasonlóan fel kellett adnia a versenyt.

Fotó: Tom Gandolfini/AFP
Romain Grosjean

"Alapvetően az történt, hogy az autó elvesztette a teljesítményét, és a motor lekapcsolt. A generátor romlott el, ezt alaposan ki kell vizsgálnunk" - nyilatkozta a 26 éves francia. "Még a mérnökömet sem tudtam hívni, mert a rádióm is elment. Addig a pontig a versenyem szinte tökéletes volt, jó volt a tempónk és a stratégiánk is. Nem hinném, hogy messze lettünk volna az első győzelmünk megszerzésétől" - folytatta.

Grosjean elárulta, az volt a taktikája, hogy megvárja, amíg Alonso Ferrariján elkopnak a gumik, és csak akkor lendült volna támadásba. "Sebastian (Vettel) nagyon erős volt, nem tudom, hogy őt utol tudtam volna-e érni. Amikor problémája lett, második voltam Alonso mögött, ekkor gondoltam, hogy akár a győzelemért is harcba szállhatunk, mert tudtuk, hogy a gumik nálunk kevésbé használódnak el, mint nála. Csak várnunk kellett volna pár kört, amíg elkezdenek fogyni a gumijai, és akkor kellett volna odalépnünk a gázra. De addig nem jutottunk el" - fejezte be a nyilatkozatát.