Vágólapra másolva!
A Lotust irányító Eric Boullier elnézi a fiatal francia versenyzőnek, hogy sok incidensbe keveredik, mert úgy véli, újonc létére még így is lenyűgözően teljesít.

Romain Grosjean azon kevés versenyző közé tartozik, akinek megadatott egy második esély a Forma-1-ben. Először 2009-ben, a Renault-nál szezon közben állt szolgálatba a kirúgott Nelsinho Piquet helyén, de a hét nagydíj több szenvedést hozott neki, mint sikert, még pontot sem szerzett.

Idén újra lehetőséget kapott a Lotusra átkeresztelt csapatnál, és a formája lényegesen javult is: hat verseny alatt 35 pontot gyűjtött, Bahreinben a dobogóra is felálhatott. Azonban hiába vezetett szemlátomást jól, több alkalommal hibázott. Ausztráliában Pastor Maldonadóval, Malajziában Michael Schumacherrel ütközött, és mindkétszer kiesett az első körök egyikében. A hétvégi Monacói Nagydíjon hasonló ok vetett negatív fényt a teljesítményére, mivel a 4. helyről rajtolva néhány méter után koccant Fernando Alonsóval és Schumacherrel, amitől megforgott, és autója annyira megsérült, hogy nem tudott tovább menni.

Eric Boullier, a Lotus csapatfőnöke a védelmébe vette a tapasztalatlan Grosjeant. "Romain-nak nem lehet kifogása, de tény, hogy a körülötte lévők versenyzők sokmillió kilométert teszteltek és versenyeztek már korábban. Neki ez még csak az első éve, ezért van joga (hibázni)" - idézte őt az Autosport. "Úgy gondolom, hogy újonc létére lenyűgöző munkát végez. A mezőnyben azok közül, akik F1-es tesztelés nélkül kezdték karrierjüket, senki sem debütált olyan jól az F1-ben, mint ő."

Grosjean egyik esetben sem vállalta a felelősséget a hibáért, érzése szerint Ausztráliában Maldonado túl későn fékezett, Malajziában Schumacher bújt be egy túl szűk résbe, Monacóban pedig neki nem maradt hely a rajt után.