Vágólapra másolva!
Charlie Whiting, az FIA versenyigazgatója szerint Lewis Hamilton nem kaphatott a kizárásnál enyhébb büntetést azért a hibáért, amelyet a McLaren a Spanyol Nagydíj időmérőjén elkövetett. Bátorító lett volna egy enyhébb szankció a többi csapat számára.

Lewis Hamilton hiába szerezte meg a pole pozíciót a Spanyol Nagydíjon, utólag kizárták az időmérőről, mert csapata túl kevés üzemanyagot töltött autójába. Köre befejezése után Hamiltont arra utasították a bokszból, hogy műszaki hiba miatt álljon meg az autóval, ekkor 1,3 liter üzemanyag volt a McLaren tankjában. Mivel a szabályok szerint az autóknak önerejükből kell visszatérniük a bokszba és ezt követően még legalább egy liter üzemanyagnak kell lennie a tankban mintavételhez, a stewardok a technikai szabályzat vonatkozó pontjának megszegése miatt kizárással büntették Hamiltont, aki csak az utolsó rajthelyről vághatott neki a Spanyol Nagydíjnak.

Martin Whitmarsh csapatfőnök utóbb elismerte, a McLaren már a gyors kör megkezdése után tisztában volt azzal, hogy kevés az üzemanyag az autóban. Hamiltont azért nem utasították a kör megszakítására, mert a csapatban senki nem számított ilyen súlyos büntetésre, noha a szabályt éppen a McLaren két évvel ezelőtti, kanadai időmérőn bemutatott hasonló trükkje miatt hozták. Az FIA a sajtóban is sok kritikát kapott a drákói szigorral kiosztott büntetés miatt, sok vélemény szerint elég lett volna a Q3-ban elért eredményeitől megfosztani Hamiltont, így a mezőny közepéről indulhatott volna.

Forrás: McLaren

"Nem volt túl nagy mozgásterünk ebben az ügyben" - védte meg az ítéletet Charlie Whiting versenyigazgató az Auto, Motor und Sport kérdésére. "Ha szabálytalanság történik, az minden esetben a teljes időmérőre vonatkozik, nem csak egy részére. A kvalifikáció a Q1-gyel kezdődött." Whiting szerint ha csupán Q3-as idejétől fosztották volna meg Hamiltont, azzal a többi csapatot bátorították volna hasonló akciókra és többen megkockáztatták volna, hogy az üzemanyaggal az egyliteres mintavételi határ alá menjenek. Az Auto, Motor und Sport szerint ugyanis az FIA csak véletlenszerűen vesz mintát, mindössze egy-két csapattól az időmérők után.

Whiting szerint kizárás nélkül a csapatok bátran tankolhattak volna túl kevés üzemanyagot az autókba, mert lebukás esetén is enyhe büntetéssel számolhattak volna a precedens értékű Hamilton-ítéletre hivatkozva. Így viszont az üzenet az, hogy minden ilyen próbálkozásért a rajtrács utolsó helye a büntetés. Whiting emlékeztetett a tavalyi Német Nagydíjra is, ahol a mintában talált rendellenességek miatt a rajtrács végére sorolták Sebastien Buemit. Itt is hasonló okok játszottak szerepet: mivel annak vizsgálata nem volt lehetséges, hogy a szabálytalan üzemanyagot csak az időmérő meghatározott harmadában használták-e, a teljes edzésre kellett vonatkoznia a szankciónak.