Vágólapra másolva!
Jackie Stewartnak tetszett Räikkönen teljesítménye a Bahreini Nagydíjon, aki szerinte jól válaszolt az őt ért bírálatokra. Mika Salo úgy véli, honfitársa akár bajnok is lehet 2012-ben.  

Az idény első három versenyén nem tudott teljesen kibontakozni a Lotus, mert különböző galibák következtében Kimi Räikkönen és Romain Grosjean is kevesebb pontot szerzett, mint amennyire lehetősége lett volna. Räikkönen egy időmérőn bekövetkező kommunikációs hibával, egy váltócseréért járó büntetéssel és egy balul elsült gumis kockáztatással szórt el pontokat, Grosjean pedig két kicsúszással.

Bahreinben azonban a csapatukkal együtt mindketten összeszedték magukat, a finn a második, a francia a harmadik helyen ért célba, és Räikkönen reális eséllyel támadta Sebastian Vettelt is a győzelemért. Jackie Stewartnak imponált a Lotus formája, úgy véli, mostanra beértek a csapatvezetés erőfeszítései.

"Ez a jól összecsiszolódott gárda valóban kiváló teljesítményt nyújtott. Nem könnyű átvenni egy csapatot és gördülékennyé tenni a működését" - nyilatkozta a Scotsmannek, utalva a tulajdonosváltásra korábban Renault néven futó istállónál. "Biztos vagyok benne, hogy Enstone-ban mindenki felhőtlenül örül a sikernek."

"Kimi teljesítménye lenyűgöző volt, különösen azután, hogy rengetegen kételkedtek abban, hogy a visszatérése sikeres lehet. Sokan úgy gondolták, nincs megfelelő erőnléti állapotban ahhoz, hogy teljesítsen egy egész versenytávot. Ez tehát remek válasz volt a részéről, mindössze a negyedik futamán. Akár nyerhetett is volna."

"Ami Grosjeant illeti, nagyon éretten vezetett, pedig ez még csak az első normális szezonja. Nem hibázott, kimaradt a balhékból."

Forrás: Lotus
Forrás: Lotus

A háromszoros F1-es bajnok Stewart hozzátette, az eredeti Lotus alapítója, Colin Chapman büszke lenne a márka nevét viselő csapatra. Egy másik korábbi F1-es versenyző, Mika Salo szintén jónak látja a Lotus formáját, és két év kihagyás után visszatérő honfitársa újabb bajnoki címére is lát esélyt.

"Eddig a Lotus formája volt a legegyenletesebb, minden pályán gyorsak voltak" - jelentette ki a finn MTV3 tévécsatornának. "Ebből a szempontból nagyon jónak tűnik Kimi helyzete, nem zárnám ki azt a lehetőséget, hogy az év végéig harcban lesz a bajnoki címért, amennyiben a Lotus ilyen ütemben fejleszt tovább."

A következő futamra Barcelonában, Spanyolországban kerül sor május 11. és 13. között. A Lotus a korábbi években (még Renault néven) nem jeleskedett az évközi fejlesztésekben, ezen mindenképpen javítaniuk kell.