Vágólapra másolva!
A Force India után a Sauber csapatát is támadás érte a nagydíj előtt: csütörtök este Molotov-koktélt dobtak a személyzet egy részét szállító buszra. Senki sem sérült meg.

Hosszas mérlegelés után az FIA megtartotta a versenynaptárban a Bahreini Nagydíj helyét, noha tudni lehetett, hogy az országban folyamatos tüntetések zajlanak a kormányzat ellen. Előzetesen szavatolták a Forma-1 biztonságát, de a pénteki edzésnap előtt már két alkalommal is megtámadták a résztvevőket: szerdán a Force India kisbuszára dobtak Molotov-koktélt, most pedig kiderült, hogy csütörtökön a Sauberrel is hasonló incidens történt.

A svájci istálló személyzetének tizenkét tagját szállító busz 20:30-kor hagyta el a szahíri pályát, hogy visszafuvarozza őket a fővárosban, Manamában lévő szállásukra. Húsz perccel később, az autópályán észrevette a sofőr, hogy a középső sávban lángol valami, ezért a többi autóval együtt lassított, valamint távolsági fényszórójával villogtatott. Ekkor a szemközti irányból maszkos emberek kezdtek futni a járművek felé, és láttak egy elhajított Molotov-koktélt is. A Sauber buszának sofőrje ezután gyorsan a jobb oldali szélső sávba húzódott és továbbhajtott. A csapat tájékoztatása szerint senki sem sérült meg, és elmondták: szerintük nem kifejezetten ellenük irányult a támadás.

Forrás: Sauber

A Force Indiától egy adatelemző mérnök és egy rádiós szakember hazautazott a szerdai támadás után, és a csapat úgy döntött, nem kockáztatnak még egyszer, inkább kihagyták a második szabadedzést, hogy időben végezzenek a napi feladatokkal, és még napnyugta előtt hazatérjenek a szállodába. Pedig Bernie Ecclestone felajánlotta nekik, hogy megvárja őket, és külön védelem nélkül velük utazik, bizonyítva, hogy senkit nem fenyeget veszély.

Mindazonáltal a csapatok több óvintézkedést is tettek: az embereiket szállító kisbuszok szélvédőjére nem ragasztották fel a pályára szóló belépési engedélyt, a személyzet nem viseli utazás közben az uniformist, továbbá nyomkövetőket szereltek a járműveikbe.