Vágólapra másolva!
Az Amnesty International szerint nincs nagyobb biztonság az arab országban, mint 2011-ben volt, amikor nem tartották meg a futamot. Véleményük szerint a Forma-1 azt kockáztatja a verseny megrendezésével, hogy a helyi kormány PR-célra használja fel.

A hetek óta tartó bizonytalanság után a Nemzetközi Automobil Szervezet (FIA) tegnap adott ki egy közleményt arról, hogy mindenképpen megrendezik a jövő hétvégén esedékes Bahreini Nagydíjat, mert az országban normalizálódtak az állapotok. Ám pénteken erre reagálva az Amnesty International is kiadott egy közleményt, amelyben azt írják, Bahrein kormánya megpróbálja azt a látszatot kelteni, hogy elkötelezett a változások mellett, ahelyett, hogy a problémák valódi kezelésével foglalkozna.

"Az elmúlt hónapokban a bahreini hatóságok egyre inkább azzal voltak elfoglalva, hogy újraépítsék a róluk kialakult képet, sok pénzt költöttek PR-ra, ahelyett, hogy igazi emberi jogokat és politikai reformokat vezettek volna be az országukban" - áll a jogvédő szervezet állásfoglalásában.

"Valóban nagy a tét a hatóságok számára. Ők Bahreint egy stabil és biztonságos országnak próbálják ábrázolni, hogy elhárítsák a nemzetközi kritikákat. Az ország készül a Forma-1-es nagydíj megrendezésére április 20-22. között - miután ezt tavaly törölték a naptárból az országban uralkodó helyzet miatt - , pedig a naponta előforduló kormányellenes tüntetéseket továbbra is erőszakosan fojtják el a rohamrendőrök, akik a könnygázt meggondatlanul, haláleseteket okozva használják. A tüntetők által a rendőrök ellen elkövetett erőszakos cselekmények is jelentősen megszaporodtak az elmúlt három hónapban."

"A 2012-es Bahreini Nagydíj megrendezését úgy fogja tálalni a kormány, mint annak a jelét, hogy minden visszatért a normális kerékvágásba. A nemzetközi közösség nem hunyhat szemet az emberi jogi krízis fölött, amely az országban zajlik. Meg kell értenie a kormánynak, hogy a lagymatag intézkedéseik nem elegendőek, továbbra is létfontosságú, hogy az emberi jogokkal kapcsolatban tartós előrelépés történjen".

Az állásfoglalás szerint az idei helyzet nem sokban különbözik a tavalyitól, amikor végül úgy döntöttek a szervezők, hogy nem tartják meg a versenyt. "Bár a hatóságok az ellenkezőjét bizonygatják, az állam még mindig erőszakot alkalmaz azokkal szemben, akik az Al Kalifa család szabályai ellen tiltakoznak. Gyakorlatilag nem sok változott azóta, hogy februárban és márciusban brutálisan rajtaütöttek a kormányellenes tüntetőkön" - áll az Amnesty International közleményében.

A bahreini pálya is kiadott egy közleményt pénteken, amelyben természetesen üdvözlik az FIA döntését: "A Bahreini Nemzetközi Versenypálya (BIC) üdvözli az FIA által, a Bahreini Nagydíjjal kapcsolatban kiadott állásfoglalást, és azt is, hogy a kereskedelmi jogok tulajdonosa tisztázta a helyzetet a sajtóban megjelenő találgatások után."

"A BIC hónapok óta biztos benne, hogy az ország elég biztonságos egy komoly sportesemény megrendezéséhez. Ezt az értékelést tapasztalt kormánytagok és kormányon kívüliek is osztják, valamint az autósportban érdekelt olyan személyek is, akik Bahreinbe utaztak, hogy saját maguk tájékozodjanak a helyzetről."

"Ezeknek az értékeléseknek a bizonyossága azt jelentette, hogy a BIC képes volt a szokásos menetrend szerint felkészülni a rendezésre. Bizosak vagyunk benne, hogy az eseményt a korábbi futamokra jellemző hatékonysággal fogjuk megrendezni."

Végül a versenyt eddig ellenző Damon Hill is kiállt az FIA döntése mellett. "Most már 100 százalékig támogatom az FIA döntését, hogy a Forma-1 elutazzon Bahreinbe. Az emberi jogi szervezetek is kifejthették a véleményüket, úgyhogy senkinek nem lehetnek illúziói a helyzetről."

"Ugyanakkor a Bahreinben élő hallgatag többségnek is megvannak a jogai, hogy normálisan éljék az életüket, mi pedig felelősséggel tartozunk a régió Forma-1-es szurkolóiért. Remélem, a versenyt annak a szimbólumának tekintik majd, hogy mindez lehetséges, ha békésen összefogunk " - tette hozzá 1996 világbajnoka.