Vágólapra másolva!
Francois Fillon francia miniszterelnök pénteken bejelentette, országa egyre közelebb van ahhoz, hogy 2008 után újra Forma-1-es futamot rendezzen.

Francois Fillon múlt pénteken a Paul Ricard versenypályán járt, ahol bejelentette, hogy jól haladnak a tárgyalások Franciaország visszakerüléséről a versenynaptárba, azonban sem az anyagiakról, sem a helyszínről nem született még konkrét megállapodás Bernie Ecclestone-nal. Az ország utoljára 2008-ban, Magny-Coursban látta vendégül a Forma-1-et.

"Nem lehetséges, hogy Franciaország minden évben futamot rendezzen" - nyilatkozta Fillon a Paul Ricard-on. "Azon dolgozunk, hogy minden második évben Castellet-ben, a köztes években pedig egy másik országban legyen a verseny."

Fillon azt állítja, az előzetes megállapodást már megkötötték Bernie Ecclestone-nal, de az anyagiakról még nem állapodtak meg, ugyanis az Autosport információi szerint a Forma-1 nagyura kétmillió euróval többet kér, mint amennyit a franciák fizetnének.

"A szervezők (a Formula One Management) jóváhagyták a rendezést, anélkül, hogy megmondták volna, melyik lesz a másik ország" - folytatta Fillon. A pletykák szerint egyébként Belgiummal váltaná egymást a naptárban Paul Ricard. "Az ajánlatok méltányosak, de még semmi sincs megkötve" - folytatta a miniszterelnök.

Amíg az anyagiakról nem születik megállapodás, addig Fillon szerint nem kaphatnak időpontot a Francia Nagydíjra, de az a legvalószínűbb, hogy 2014-ben térhet vissza a mezőny Franciaországba. A miniszterelnök elárulta, hogy az állam nem támogatja egy árva centtel sem a Francia Nagydíj szervezését. "Az állam megadja a támogatását, mert azt muszáj, de ennél nem fogunk tovább menni" - tette hozzá.