Társoldalunk:

A Ferrari ismét megvédte Massát

2012.03.26. 12:04

Stefano Domenicali csapatfőnök szerint meg kell találni a módját, hogy a még pont nélkül álló brazil újra bízzon önmagában és az autójában vezetés közben.

Felipe Massa vesszőfutása tovább folytatódott a vasárnapi Malajziai Nagydíjon, ahol csupán 15. helyen futott célba, több mint másfél perccel a győzelmet megszerző csapattársa, Fernando Alonso mögött. Massa már 23 verseny óta nem állt dobogón. Az idén még adós a pontszerzéssel, ráadásul jelenleg a Marussia pilóták mögött, a 19. helyen áll a ponttáblázaton a legjobb eredményeket figyelembe véve.

A brazil pechjére Szepangban pont az a Sergio Pérez brillírozott, akit a Ferrari bevallottan régóta figyel, és aki a Scuderia utánpótlás-nevelő iskolájának, a Ferrari Academynek is a tagja.

Stefano Domenicali csapatfőnök továbbra sem kritizálja Massát a nyilvánosság előtt, inkább azt hangsúlyozta, hogy a csapat feladata, hogy a brazil versenyzőnek megnőjön az önbizalma vezetés közben, valamint az is, hogy javítson az F2012-n. "Közel kell maradnunk Felipéhez jelen pillanatban" - nyilatkozta Domenicali vasárnap este Malajziában. "Ez egy nehéz helyzet, meg kell találnunk a módját, hogy visszatérjen az önbizalma az autóban."

"Már láttunk egy lépést tőle a helyes irányba, amikor láttuk a fejlődését az időmérőn a múlt heti teljesítményéhez képest. Most meg kell értenünk, hogy mi történt ma a versenytempójával és a teljesítményével" - folytatta Domenicali.

"Nézőpontom szerint az a probléma, hogy az autóval igazán nehéz bánni, egyáltalán nem könnyű. Nagyon jó is tud lenni, de nagyon nehezen vezethető is. Ma megmutattuk, hogy bizonyos körülmények között kell, hogy legyen az embernek egy bizonyos vezetési stílusa, és ekkor nagyon-nagyon jó tud lenni, más körülmények között viszont akár tönkre is teheted az abroncsokat."

Forrás: Ferrari
Stefano Domenicali, Rob Smedley (Massa versenymérnöke), Felipe Massa az újraindítás előtt 

"Számomra most az élvez prioritást, hogy biztosítsam, hogy Felipét körülvegye a csapat védelme, és hogy megpróbáljunk keményen dolgozni vele. Biztosítanunk kell, hogy bízzon az autóban, amikor a határon vezeti, de úgy, hogy ne lépje azt át, mert különben olyan rossz lehet a helyzet, mintha el sem érné a limitet."

"Felipe autójának az első kerekei túlságosan elhasználódtak, emiatt eggyel többször kellett kereket cserélnie, mint a csapattársának. Ez különösen nehéz számára, mert nem tudja kihozni a legtöbbet az autójából, amelyet objektíven nézve nagyon nehéz vezetni" - tette hozzá Domenicali.

KAPCSOLÓDÓ CIKK