Vágólapra másolva!
Az olasz istállónál megkönnyebbültek, amikor kiderült, hogy Alonso autója jobban muzsikál a versenyen, mint az időmérőn. Ettől függetlenül a spanyol alig tudta maga mögött tartani Maldonadót a verseny végén, Massa pedig az erős gumikopástól szenvedett.

Hamar kiderült az ausztrál Nagydíjon, hogy Fernando Alonso Ferrari F2012-ese a versenyben nem olyan rossz, mint ahogyan arra a tesztek, a szabadedzések és az időmérő alapján gondolni lehetett. "Remek rajtom volt, sikerült párat előznöm a futam első szakaszában, aztán később, a Safety Car után keményen csatáztunk (Pastor) Maldonadóval; amikor láttam, hogy lemegy a pályáról, fellélegeztem, mert addig pár körön keresztül igazán közel volt hozzám" - kezdte a beszámolóját a spanyol.

"Lassabb voltam, mint ő, minden, amit tehettem, csak annyi volt, hogy védtem a pozíciómat a KERS használatával pár megadott ponton" - tette hozzá. "A mai napból a pozitívumok közé tartozott a rajt, a bokszutcai munka és a stratégia. Ma jobb volt az autónk, mint tegnap, közelebb voltunk az élen haladókhoz. Valószínűleg egy másodpercre vagyunk a pole-tól, van hét-nyolc csapat, amelyek nagyon közel vannak egymáshoz. Bizonyos szempontból ez jó, mert ha pár tizedet javulunk, több helyet is előrejöhetünk."

"Nem vesztettünk túl sok pontot, most az élvezi a prioritást, hogy fejlesszük az autót. Volt néhány érdekes csatánk, de nem az élen, tehát gyorsan javulnunk kell" - fejezte be a nyilatkozatát a kétszeres világbajnok.

Felipe Massa sokkal rosszabb versenyt futott Alonsónál. Mivel nem működtek a beállításai, az autója nagyon hamar elkoptatta a gumikat, még a keményebb keverékűeket is. "Pár kör után küszködtem velük. Remekül rajtoltam, sikerült pár hellyel előrébb jönnöm, abban reménykedtem, hogy pontszerző helyen végezhetek." A fokozott gumikopás miatt Massának a stratégiáján is változtatni kellett. "Előrébb próbáltuk hozni az első kiállásomat, de a második szett lágy gumival is előjöttek ugyanazok a problémák: az autó csúszkált, a gumik elhasználódása sokkal nagyobb volt, mint másoknál. Nem mondanám, hogy agresszíven vezettem, sőt éppenséggel megpróbáltam kíméletes lenni a gumikkal, de nem tehettem semmit."

Forrás: Ferrari
Massa egész hétvégén küszködött

A vártnál kevésbé rossz szereplés miatt viszonylag elégedetten nyilatkozott Stefano Domenicali csapatfőnök a verseny után. "Nem lehetünk boldogak egy ötödik hellyel, de tudván, hogy hogyan alakultak a dolgok tegnap, Fernando eredménye pozitív. A mai helyzetünk kissé más volt, mint szombaton."

"Az első etapban (Alonso) gyorsasága nem volt sokkal rosszabb az élen haladókénál. A Safety Car nem segített neki, a semleges periódus után Fernando tempója már nem volt versenyképes, küszködött azzal, hogy Maldonadót maga mögött tartsa" - folytatta.

Domenicali igazi pozitívumot is talált a csapat ausztráliai szereplésében, a kerékcseréket: "Mi voltunk a leggyorsabbak a legjobb bokszkiállások között és átlagosan is. Örömmel említem meg ezt, mert sokat dolgoztunk ezen a téren" - folytatta. "Tudjuk, hogy mely területekkel kell foglalkoznunk: a hajtott kerekek tapadásán és a végsebességen mindenekelőtt" - tette hozzá a csapatfőnök.