Vágólapra másolva!
Mark Webber mellett Gary Anderson és Martin Brundle is úgy gondolja, hogy idén szorosabb küzdelmet láthatunk a világbajnoki címért. A Force India és a Lotus meglepetést okozhat.

Bár az F1-es versenyzők és a csapatok vezetői nem győzik hangsúlyozni, hogy a téli teszteken látott időeredményekből nem lehet komolyabb következtetéseket levonni, természetesen minden évben hosszas latolgatások előzik meg az első futamot. A 2012-es idény előtt számos tényezőről beszélhetünk, melyben megegyezik a bennfentesek véleménye: a többség szerint a tavalyinál szorosabb csatát láthatunk majd, a Ferrari nem éri el a Red Bull és a McLaren szintjét, az előző évi középcsapatok pedig okozhatnak meglepetéseket.

A címvédő Red Bullt idén is a fő esélyesek közé sorolják, s bár Mark Webber is elégedett az autóval, az ausztrál szerint idén közelebb kerül hozzájuk a többi istálló. "Van néhány fantasztikus csapat, akik nagyon keményen dolgoznak, például a McLaren, a Mercedes, a Ferrari és a Lotus" - idézi Webbert az Autosport. "Egyelőre minden jól megy, de tudjuk, hogy az F1-ben nagyon gyorsan fordulhat a kocka."

"Azt hiszem, nagyon szoros idényre számíthatunk" - folytatta. "Számos ellenféllel meg kell majd küzdenünk. Most még nehéz megérteni, hogy az egyes csapatok min dolgoztak a teszteken, hiszen jelentős eltérés lehet az üzemanyagszintek és a különböző gumik között."

Az idei teszteken a Red Bull a legjobb köridőket tekintve általában nem végez az eredménylista élén, a hosszabb etapokon viszont meggyőző formát mutatnak. Egyesek szerint még többre képesek, mint amire a köridőkből lehet következtetni, Webber azonban tagadta, hogy a Red Bull valamit titkol az ellenfelek elől. "Nem rejtegetünk semmit. Azért vagyunk itt, hogy a munkánkat végezzük - mivel nem sok nap áll a rendelkezésünkre, ki kell hoznunk az autóból a legtöbbet. Remélem, Melbourne-ben nem érnek minket kellemetlen meglepetések" - nyilatkozta.

Forrás: Red Bull

A korábban a Jordannél és a Jaguarnál dolgozó mérnök, Gary Anderson a pálya mellől követi a Barcelonai tesztet. Bár ő is a Red Bullt és a McLarent tartja a legnagyobb esélyesnek, úgy látta, Webber autója túlságosan alulkormányzott volt a csütörtöki teszten. Anderson a német Speed Week magazinnak elárulta, meglepte a Force India jó teljesítménye: amikor Paul di Resta és Nico Rosberg ugyanolyan gumikeveréken, egyszerre körözött a pályán, a Force India gyorsabbnak bizonyult a gumikkal küszködő Mercedesnél.

Az ír ex-tervező a napot az élen záró Lotus teljesítményét is biztatónak tartja. "Ki kellett hagyniuk a múlt heti tesztet Barcelonában, de ma ismét megerősítették a Jerezben mutatott jó formájukat" - mondta. "A problémákat megoldották, és egyenletes köridőket tudnak futni."

Anderson a Ferrari esetében kevesebb okot lát az optimizmusra, szerinte az olaszok továbbra sem értik teljesen az autó viselkedését: az aerodinamikai elemeken még mindig használják azt a festéket, melynek köszönhetően megfigyelhetik a légáramlatokat. "Ilyen rövid idővel a szezon kezdete előtt ez aggodalomra ad okot" - vélte Anderson.

A korábbi F1-es versenyző, a jelenleg kommentátorként dolgozó Martin Brundle szerint a McLaren "nagyon jónak" tűnik, a Ferrarit azonban nehéz kezelni, különösen a kanyarok kijáratánál. "Annyira nem tűnik rossznak a helyzet, mint tavaly a McLaren esetében, de kétségtelen, hogy vannak problémáik" - nyilatkozta, majd elárulta: ő sem arra számít, hogy a Red Bull uralma a tavalyihoz hasonló lesz.

"Láthatjuk, hogy Mark Webbernek mennyit kell dolgoznia a kormány mögött" - magyarázta. "Megértem, miért mondják sokan a paddockban, hogy nagyon szoros lesz a küzdelem."