Vágólapra másolva!
Az egykori F1-es pilóta a Daytona 500-as NASCAR-versenyen belerohant egy sugárhajtóműves szárító teherautóba, amitől azonnal lángba borult a pálya.

Forrás: AFP

Az Earnhardt Ganassi csapat versenyzője, Juan-Pablo Montoya a Daytona 500-as verseny hetedik sárga zászlós szakaszában vesztette el az uralmat a 42-es rajtszámú Chevrolet-je felett. Montoya a rádióban korábban már műszaki hibát jelzett a csapatának, ezért kétszer is megnézték az autóját a bokszban, de úgy tűnik, a hiba okát nem találták meg.

A 160. körben a hátsó egyenesben szikrák távoztak a Chevrolet hátuljából, utána kitört az autó fara, és Montoya egy sugárhajtóművel szerelt pályaszárító (a NASCAR versenyeket esőben nem folytatják) teherautóba ütközött. Az ún. jet dryer truck az ütközés után azonnal lángba borult, de a sofőrje megúszta komoly sérülés nélkül. Montoya autója a fűre pördült, a kolumbiai gyorsan elhagyta a lángoló roncsot. Rengeteg üzemanyag ömlött ki a pályaszárító teherautóból, és azonnal lángba borította a 3-as kanyart. Két órába telt a tűz eloltása és a romok eltakarítása, így a legendás futam helyi idő szerint csak hajnali egykor fejeződött be. Az idei Daytona 500-at egyébként vasárnap délután tartották volna, de az elhúzódó eső miatt másfél napot csúszott a rajt.

Forrás: AFP

"Jól vagyok" - nyilatkozta a kolumbiai, miután elengedték a pálya orvosi központjából. "Megsérült a lábam, de jól vagyok. Ahhoz képest, hogy mekkora ütközés volt, elég jól vagyok, hogy őszinte legyek. Nem gondoltam a teherautóra, azt gondoltam 'épp most ütközöm a sugárhajtóműbe, ez nem lesz vicces'. Mielőtt belerohantam volna, gondoltam, hogy pokoli nagy tűz lesz, és úgy is lett" - tette hozzá a kolumbiai.

Montoya szerint az autója már a baleset előtt is furán viselkedett, még alacsony sebességnél is. "Végeztem a bokszkiállással, amikor kijöttem, vibrációt éreztem a második sebességi fokozatban. Azt mondtam nekik, talán eltört valami az erőátvitelben, vagy valami ilyesmi."

Forrás: AFP

"Átváltottam hármasba, gyorsítottam, és a vibráció visszatért. Visszamentem a bokszba, minden alaposan átnéztek, azt mondták, minden rendben. Újra visszamentem, épp négyes fokozatban voltam. Nem mentem túl gyorsan, de az autó libegett és mozgolódott. Igazán fura érzés volt" tette hozzá az egykori Forma-1-es pilóta.

Montoya csapattársa, Jamie McMurray szintén belekeveredett egy balesetbe, állítása szerint hasonló gondja akadt az autójával, mint a kolumbiainak.